A Feláldozhatók 4-ről a legerősebb benyomásom az volt, hogy egy az egyben olyan, mintha a mesterséges intelligencia írta volna. Kijőve a vetítéséről, annyira meg voltam győződve erről, hogy rá is állítottam a ChatGPT-t, mesélje el nekem, miről szól a történet negyedik felvonása. Többé-kevésbé el is találta:
„A világ a káosz szélén áll, amikor egy hatalmas és rejtélyes fegyverkereskedő, Viktor Kozlov (Jason Statham alakításában) globális fenyegetést jelent. Kozlov ellop egy halálos, tömegpusztításra képes biofegyvert, és eltökélt szándéka, hogy a legmagasabb ajánlattevőnek adja el, példátlan pusztítást szabadítva el ezzel.”
Egy-két részlet sántít (például Jason Statham a jó oldalon áll, nem pedig főgonoszt alakítja), de a film lényegét tényleg leírta az MI ebben a két mondatban. Ami alapvetően nem is lenne baj, hiszen ez a sorozat sohasem a csavaros történetéről, vagy a jól megírt karaktereiről volt híres, hanem a töméntelen mennyiségű lövöldözésről, robbanásról, erőszakról és a rengeteg Nagy Öreg Akciófilmes Macsóról, akik a főszerepeket játsszák.
Utóbbiak mostanra eléggé megfogyatkoztak, Sylvester Stallone, Jason Statham és Dolph Lundgren mellé Megan Fox érkezett új igazolásként (ezek szerint már a Transformers is retró), illetve teljesen indokolatlanul a még a tavaly nálunk koncertező 50 Cent is, akinek feladata egyetlen közepes poénnak megágyazni, konkrétan annak, hogy egy ghettoblasterből az ő zenéje dübörög, hogy eltereljék vele egy komplett anyahajó figyelmét. Ezenkívül még csatlakoznak páran a henteléshez, de ők azért már nem is B-, hanem inkább C-listás akciósztárok. Jól látszik, hogy a negyedik részre a Feláldozhatók kifogyott a használható és jól ismert arcokból, akik még beugranak egy utolsó nagy robbantásra meg egy korrektebb fizetési csekkre.
Van egy olyan érzésem, hogy a közel tíz év (!) után felélesztett franchise a Halálos Iramban-filmek sorsára fog jutni: kiadnak még egy valagnyi epizódot, mindenki pontosan tudja, hogy ugyanazt nyomják le a torkán sokadjára, mégis elmegy megnézni, kaján vigyorral a képén, mert az egész valahol mégis szórakoztató. Mi is így ültünk be a moziba, azonban hamar arcunkra fagyott a mosoly, ugyanis a történet annyira kiszámítható és sekélyes, hogy komolyan felmerült bennünk, hogy egy algoritmusnak betanították az összes Jackie Chan- és Die Hard-filmet, bedobálták mellé a Call of Duty-sorozat Modern Warfare alcímű epizódjait, és voilá, kész a Feláldozhatók 4. Pontosabban a Feláldozh4tók.
Az elvárások nem voltak túl nagyok, de úgy rémlett, az előző felvonások azért valamennyire szórakoztatóak voltak – ez a rész viszont már tényleg semmi másból nem áll, mint nagyon könnyen megjósolható „csavarokból”, középszerű akciójelenetekből, szűk terekben zajló autós és motoros üldözésekből és pusztító egysorosokból. Azt viszont a javára kell írni a filmnek, hogy nem fukarkodik a brutalitással, egészen explicit módon égnek halálra, fejeződnek le vagy loccsannak szét emberek, és ez a fajta bevállalósság sokat dob az élvezhetőségén.
Van egyetlenegy, röpke, néhány perces jelenet a film elején, amikor Christmas (Jason Statham) megkapja a magáét barátnőjétől, Ginától (Megan Fox), amiért nem mutat érzelmeket, és az öldöklésből álló munkáját választja a magánélet helyett. Itt felszalad a szemöldök, hogy ez egy érdekes felvetés, és még a végén férfi és női szerepekről lesz szó, de aztán Barney (Sylvester Stallone) lelövi a témát annyival, hogy ők bizony „önző faszok”, ez van, ezt kell szeretni. Innentől pedig újraindul minden nyolcéves kisfiú álma, egy bosszúhadjáratba oltott bosszúhadjárat, ahol minden egy magányos zsoldoson múlik.
Nem is beszélve a számos, elég meredek logikai bukfencről. Ott van például Gina karaktere, aki annyira magától értetődően lesz a Feláldozhatók csapatának új vezetője (ideiglenesen), mintha eddig is oszlopos tagja lett volna a csapatnak, holott most szerepelt először a filmekben. Viszont legalább a sminkje végig ép marad a legnagyobb darálás közepette is. A főgonosz motivációja szintén elég se füle se farka módon van tálalva, hiába lenget be a film egy az Oroszország és az USA között potenciálisan kirobbanó háborút, az, hogy ez valójában kinek érné meg, nem derül ki a film végén sem. Egy atombomba hatótávolságán pedig valószínűleg nem lenne túl jó fej dolog rugózni egy ennyire vállaltan komolytalan film esetében – de ha már ez az apropója az egész konfliktusnak, akkor kicsit gagyin hat, hogy egy rozoga halászhajóval el lehet menekülni a detonáció elől.
B kategóriás akciófilmes nosztalgia ide, kétezres évek revival oda, a Feláldozhatók 4 az előző három filmmel viszonylag alacsonyra tett lécet is döcögve ugorja meg, sőt, inkább le is veri: mostanra kikopott a franchise-ból minden eredetiség és már a nosztalgia sem tudja eladni. Nincsenek új, nagy sztárok, nincsenek a közepesnél jobb poénok, nincsenek kikacsintós jelenetek, és nem helyezi magát idézőjelbe a film kellőképpen ahhoz, hogy elnézzük neki mindazt, amiért ennyire gagyinak hat. Ami marad, az a töméntelen mennyiségű botox, műfogsor és szilikon, valamint a vizsga a kasszáknál, ami eldönti, lesz-e vajon Feláldozhatók 5, aztán meg Feláldoz6ók.