Ukrán zászlót, tankokat és lerombolt házakat mutatva játszotta a Civil Wart a Guns N’ Roses Budapesten

2023. július 20. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrán zászló, lerombolt házak és tankok képei mentek a kivetítőn a Guns N’ Roses a Civil War című száma alatt a Puskás Arénában, írja a hvg.hu. A koncertől szóló beszámoló szerint Axl Rose is ukrán zászlós pólóban énekelt. A Guns N’ Roses 17 év után lépett fel újra Budapesten, a tizenöt állomásos európai turnéjának egyik állomásaként. A banda tagjai hétfőn érkeztek a fővárosba, a szerencsésebbek össze is futhattak a Vörösmarty tér környékén Duff Mckagan mellett Axl Rose-zal is.

Az 1985-ben alakult zenekar lemezeiből több mint 100 millió fogyott világszerte. A klasszikus felállás a kilencvenes évek közepéig dolgozott együtt, ezután a frontember Axl Rose vitte tovább a csapatot, amelybe 2016-ban tért vissza a gitáros Slash és a basszusgitáros Duff McKagan.

A zenekar eddig két alkalommal lépett fel Magyarországon. Először pályájuk csúcsán, 1992 májusában (a Soundgarden és a Faith No More társaságában) a Népstadionban játszottak, tizennégy évvel később, 2006-ban pedig a Papp László Budapest Sportarénában adtak koncertet (még Slash és McKagan visszatérése előtt), és máig sokan emlékeznek arra, hogy két és fél órás késéssel léptek színpadra.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!