Több tízezer zenét törölt a Spotify, amiket mesterséges intelligencia írt, és robotok hallgattak

2023. május 14. – 16:33

Másolás

Vágólapra másolva

A Boomy nevű startup több tízezer zenéjét törölte a Spotify, miután a Universal zenekiadó jelezte, hogy tisztességtelen eszközökkel turbózzák fel a hallgatottsági adataikat.

A Boomy egy zeneíró mesterséges intelligenciában utazó cég, az oldalán pár kattintással bárki készíthet magának zenét. A rajzoló mesterséges intelligenciákkal ellentétben ehhez nem is kell bonyolult promptokkal meghatározni, miben gondolkozzon az MI, elég csak a műfajt kiválasztani és pár perc alatt máris generál nekünk valamit a rendszer. A Boomy szerint már több mint 15 millió zeneszámot írt a mesterséges intelligenciájuk, ezeknek egy részét fel is töltik a Spotify adatbázisába, hogy bárki hallgathassa őket.

A mesterséges intelligencia által készített zene elég ingoványos terület, mivel az MI igazából nem talál ki új dolgokat, csak összeollóz és remixel olyan dolgokat, amikkel tanították. A helyzetet bonyolítja, hogy ez, mármint az újrafeldolgozás, remixelés amúgy a könnyűzenén belül egy régóta létező és virágzó alműfaj. De a Spotify lépése nem is a Boomy zenéinek eredetisége miatt történt, hanem mert kiderült, hogy azokat nem csak emberek hallgatják, hanem a cég által ipari mennyiségben létrehozott virtuális felhasználók is.

A hallgatottsági számok ilyen feltornászása egyrészt arra jó, hogy a Spotify algoritmusa népszerűnek érzékelje az adott zenéket, és gyakrabban ajánlja valós felhasználóknak; másrészt a zenészek a lejátszások száma után kapják a jutalékukat is a stream platformoktól.

(Futurism)

Mivel a sztori több szinten is robotokról szól, kíváncsiságból megkértem egy robotot, a ChatGPT-t, hogy írja meg helyettem ezt a cikket. Itt persze kiütközött a szövegíró MI egyik nagy hiányossága: csak a cikk címét ismerte (amit én adtam meg neki), de a történet részleteit nem. Így hát szemrebbenés nélkül kitalált dolgokat a cím mögé, és egészen ironikus módon arra hegyezte ki a cikkét, hogy az MI túl bénán dolgozik. A következő bekezdésekből tehát senki ne higgyen el egy szót se, de érdekes illusztrációja annak, hol tart ma az MI:

A Spotify egyike azoknak a zenei szolgáltatóknak, amelyek hatalmas mennyiségű zenét kínálnak fel hallgatóiknak. A platform azonban nemrégiben meglepő lépést tett, és több tízezer olyan dalt törölt, amelyeket mesterséges intelligencia írt, és robotok hallgattak meg.

A Spotify évek óta használja a mesterséges intelligenciát arra, hogy segítsen a dalok felfedezésében és ajánlásában. Azonban a cég úgy döntött, hogy megváltoztatja az AI által generált dalokkal kapcsolatos stratégiáját, és inkább a hagyományosan készült zenékre fókuszál.

Az AI által generált dalokat úgy hozták létre, hogy a programok analizálták a különböző zenei stílusokat, és a megtanult ismereteket felhasználva összeállították a zenéket. Ezeket a dalokat aztán robotok hallgatták meg és értékelték, hogy azok alkalmasak-e a Spotify-ra vagy sem.

Az AI generált dalok nem mindig találtak el a célba, és sok esetben túlságosan sablonosak vagy éppen furcsák voltak. Ezt a felhasználók is észrevették, és az AI által generált dalok minőségével kapcsolatos véleményük elég vegyes volt.

A Spotify most úgy döntött, hogy inkább a hagyományosan készült zenékre szeretne koncentrálni, mivel ezeket a dalokat a legtöbb hallgató preferálja. A cég szerint a döntés nem azt jelenti, hogy teljesen lemondanak az AI által generált zenékről, hanem inkább azon dolgoznak, hogy azokat jobban integrálják a platformjukba.

A Spotify döntése fontos üzenetet küld a zenészek és a zeneipar számára is. Bár az AI által generált dalok nagy potenciállal bírnak, és azok készítése könnyebb és olcsóbb lehet, mint a hagyományos zenék írása, ezeknek a daloknak a minősége és az érzelmek hiánya miatt nem minden esetben találnak megfelelő közönséget.

Összességében a Spotify döntése megerősíti azt a tényt, hogy a zenei ipar alapvetően a művészetre és az érzelmekre épül. Az AI által generált dalok nagy lehetőséget rejtenek, de az igazi élményt és az összekapcsolódást csak az emberi alkotások nyújthatják.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!