Enyedi Ildikó zsűrielnök lesz az idei cannes-i filmfesztiválon

2023. április 21. – 11:54

Enyedi Ildikó zsűrielnök lesz az idei cannes-i filmfesztiválon
Enyedi Ildikó rendező A feleségem története című film bemutatója alkalmából rendezett fotózáson a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2021. július 15-én – Fotó: Ian Langsdon / EPA / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Enyedi Ildikó lesz a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában versenyző rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke – jelentették be a szervezők csütörtökön, írja az MTI.

Közleményében a fesztivál azt írja, hogy „a kortárs magyar filmművészet nagyformátumú alkotójának” pályafutásában meghatározó szerepe van a cannes-i fesztiválnak, ahol az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) elnevezésű programban bemutatott első filmje, Az én XX. századom 1989-ben elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát. A feleségem története című alkotása pedig 2021-ben a hivatalos program versenyprogramjába kapott meghívást.

„Világszerte elismert alkotásaival Enyedi Ildikó egy szépségében és finomságában lenyűgöző életművet alkot”

– mondták a filmfesztivál szervezői.

A közlemény szerint Enyedi Ildikónak „hihetetlen érzés volt”, hogy 1989-ben első nagyjátékfilmjével meghívták a cannes-i filmfesztiválra. Még most is minden pillanatára emlékszik, és meggyőződése, hogy a rövidfilmek versenybe érkező fiatal filmesek „ugyanezt a pozitív sokkot fogják átélni” az idei fesztiválon.

„Támogatom őket, remélem, hogy ez az elismerés önbizalmat ad nekik a folytatáshoz, ahhoz, hogy merjenek, miközben alázatosak maradnak, és ahhoz, hogy ne veszítsék szem elől a lényeget, ne kápráztassa el őket a hírnév” – mondta Enyedi Ildikó.
A zsűriben a rendezőn kívül még benne lesz Ana Lily Amirpour iráni-amerikai forgatókönyvíró, rendezőnő, Charlotte Le Bon kanadai színésznő, rendezőnő, Karidja Touré francia színésznő és Shlomi Elkabetz izraeli rendező, forgatókönyvíró, színész, producer.

A cannes-i fesztivált május 16. és 27. között rendezik meg, Enyedi Ildikó a záróünnepségen adja majd át a hivatalos programba meghívott rövidfilmek legjobbjának az Arany Pálmát, valamint három díjat a filmes iskolák legjobb vizsgafilmjeinek. A meghívott rövidfilmek és a Cinef válogatás listáját a következő napokban teszik közzé.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!