8,5 milliós nézettséggel fut TikTokon egy mesterséges intelligenciával megkomponált dal

2023. április 17. – 16:13

Másolás

Vágólapra másolva


Vírusként terjed a közösségi médiában egy dal, aminek szerzője – egy bizonyos @ghostwriter – a mesterséges intelligencia segítségével klónozta Drake és The Weeknd hangját, így olyan, mintha a két énekes énekelné a Heart On My Sleeve c. számot – írja a BBC.

A dal múlt hét pénteken került fel a világhálóra, azóta több mint 8,5 millióan hallgatták meg TikTokon, és 245 ezerszer játszották le Spotifyon. Youtube-on @ghostwriter csak annyit fűzött első szerzeményéhez, hogy „ez még csak a kezdet”.

A Heart On My Sleeve a két énekes beszélgetése a popsztár Selena Gomezről, akivel The Weeknd valóban járt évekkel ezelőtt, sőt mi több, a dalban az is szóba kerül, hogy Gomez állítólag megcsalta az énekest az exbarátjával, Justin Bieberrel. Mindemellett a sorok között feltűnik Metro Boomin’ producer neve is, aki olyan előadóval dolgozik együtt mint Nicki Minaj és Kanye West.

Egyelőre egyik előadó sem reagált a Heart On My Sleeve sikerére, bár Drake nemrég világossá tette, hogy kezd betelni a pohár, miután belebotlott egy rajongók által készített videóba, aminek elkészítéséhez az Al az ő hangját és Ice Spice Munch (Feeling U) c. számát kölcsönözte.

A mesterséges intelligencia fejlődése és térhódítása a zeneiparnak is komoly fejtörést okoz. A közelmúltban más dalok is felkerültek a világhálóra, amik elkészítéséhez énekesek klónozott hangját használták fel: például egy kamu Kanye West ahogy a Hey There, Delilah c. akusztikus balladát énekli, vagy egy kamu Rihanna, amint Beyoncé Cuff It c. dalát adja elő. Vannak olyanok is, akik szerint pozitív ez a változás, a híres francia DJ David Guetta szerint „a zene jövője a mesterséges intelligenciában rejlik”. Bár azt ő is leszögezte, hogy a technológia maximum eszköz lehet, sosem helyettesítheti az igazi művészt a dal mögött.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!