Eljegyzési gyűrűvel fotózták Palvin Barbarát, megkérhették a kezét

2023. március 22. – 10:33

Másolás

Vágólapra másolva

Egy buliban találkoztak bő öt évvel ezelőtt, majd hónapok teltek el, mire ismét találkoztak, ugyanis a most 30 éves amerikai színész hiába hívta randira a 29 éves magyar modellt, Palvin Barbara hónapokig nem válaszolt az üzenetére. Azután sort kerítettek a találkozásra, és Palvin Barbara, valamint Dylan Sprouse azóta egy párt is alkotnak – öt évvel ezután pedig, írják a brit és amerikai bulvárlapok, el is jegyezték egymást.

Az eljegyzésről egy március 2-i fotó árulkodik, amin az Amerikában élő magyar híresség kezén egy gyémántgyűrű látható. A képet Palvinról és vőlegényéről a Mammoth Filmfesztiválon készítették. A hírt hivatalosan még sem a modell, sem pedig színész párja nem erősítette meg, de egy névtelen forrás az ET Online-nak azt mondta, Palvin boldogan viseli a gyűrűjét, és a pár a szokottnál is sokkal boldogabb, „alig várják, hogy új fejezetet nyissanak a közös életükben.”

Palvin Barbara karrierje alig 13 éves korában indult – ekkor fedezték fel, miközben Budapesten tett egy sétát. Két évvel később már az ELLE magazinban is látható volt egy divatanyagban, egy évvel később pedig felvették a IMG Modellügynökséghez. Tartalmas Wikipedia-oldala szerint szerepelt az orosz és német Vogue, a koreai Harper's Bazaar, Muse, Love magazinok címlapján is. 2018-ban ismét beválasztották a Victoria's Secret Fashion Show modelljei közé, majd 2019-ben első magyar modellként a Victoria's Secret angyala, azaz a márka hivatalos modellje lett.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!