Bruce Willis demenciában szenved

2023. február 16. – 21:16

Másolás

Vágólapra másolva

Frontotemporális demenciában szenved Bruce Willis, ezt a 67 éves amerikai színész családja jelentette be csütörtökön. „Megkönnyebbülés, hogy végre egyértelmű diagnózist kaptunk” – írták az Instagramon közzétett közleményükben.

Tavaly márciusban derült ki, hogy a Die Hard-filmek sztárjánál afáziát – azaz agyi sérülés következtében fellépő nyelvi zavart – diagnosztizáltak, és emiatt felhagy a színészkedéssel. Az afázia általában agyvérzés vagy fejsérülés után jelentkezik, és erősen befolyásolhatja a beszéd-, írás- és nyelvértési képességeket. Mostani közleményében a család azt írja, hogy azóta tovább romlott a színész állapota.

Miután nyilvánosságra került, hogy a színész afáziával küzd, visszavonták a legrosszabb filmért és színészi alakításokért kapott Arany Málna-díját. Bruce Willist a róla elnevezett kategóriában, a „Legrosszabb színészi játék Bruce Willistől 2021-ben” jelölték, végül pedig a „Kozmikus bűn” című filmben játszott szerepét díjazták.

(BBC)

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!