Véget ért Járai Máténak a Reggeli, nem hosszabbít vele szerződést az RTL

2023. január 31. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

Közel két év után búcsúzik az RTL Reggelijétől Járai Máté Jászai Mari-díjas színész, aki műsorvezetőként dolgozott a Reggeliben. A csatorna közleménye szerint Járai „ez idő alatt munkájával és személyiségével megkerülhetetlenül járult hozzá a műsor sikereihez.”

Azt írják, a műsor folyamatosan frissül, változik, ehhez pedig új struktúra társult januártól. Úgy fogalmaztak: a műsor hosszabb távú stratégiájának része, hogy új arcoknak, az eddigiektől eltérő nézőpontoknak és műsorvezetőknek adjon teret és lehetőséget. Ennek jegyében búcsúzik a szerkesztőség a közkedvelt színésztől. Járaira továbbra is számítanak, de nem műsorvezetőként, hanem vendégként, írják.

Járai az Instagramon azt írta: ez egy újabb hullámvölgy az életében.

„Fáj, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, szerettem nagyon azokat a hajnalokat, a beszélgetéseket... ennyi volt Járai Máté reggelis műsorvezetése: 120 adás, ugyanennyi hajnali 4-es ébredés, több száz beszélgetés, könnyek és nevetés! Mindig mondom, az élet egy Ki-nevet-a-végén, most kiütöttek, de ha 6-ost dobok, újra játékban leszek, csak kérlek, drukkoljatok, hogy ne maradjak ki túl sok körből! Ölelés.”

Úgy tudjuk, az RTL struktúraváltás alatt a közéleti témákat érti, az utóbbi időben egyre többet fordulnak ilyenek felé – és Járai ezekben nem volt a legjobb, ezért engedték el.

A fizetés is hiányozni fog

A Telex megkeresésére Járai Máté erre azt mondta: nem érte nagyon váratlanul a döntés, bár ő nem kötötte össze azzal, hogy kevésbé találhatták alkalmasnak a közéleti témákra – szerinte ugyanis nála alkalmasabb véleményformáló embert aligha találhatnának, ráadásul csak 4-5 ilyen műsort vezetett az új tematikában, és ennyi idő alatt szerinte nemigen látszódhat, ügyes-e benne, vagy sem.

„De persze lehet, hogy már ennyi idő alatt is lehet látni, én azért egy féléves átfutásra számoltam” – mondta még. Már akkor sejtette egyébként, hogy a stábban lesz változás, amikor megérkezett Szabados Ági volt híradós, illetve Tihanyi Péter, az Éjjel-Nappal Budapest egyik alapembere, illetve megváltak Lakatos Márktól. „Kiszámolva lehetett tudni, hogy többen vagyunk, mint kellene, csak persze az ember reménykedik, hogy nem tőle válnak majd meg.”

Járainak nemcsak a műsorral járó respekt, hanem a fizetése is hiányozni fog, különösen, hogy mint mondta, szegényebb családból származik, sokáig tartott elérnie a jelenlegi életszínvonalát. Ezt az emelkedő árak mellett is szeretné megtartani, viszont kizárólag állami fenntartású színházakban kapható fizetésből nehéz megélni – így most olyan munkákat is el kell majd vállalnia, amit amúgy a Reggeli mellett kihagyott volna.

A döntést egyfajta szakításként éli meg, amit nem ő kért, választott, hanem csak közölték vele. Most próbálja feldolgozni ezt méltósággal, és elfogadni, hogy az ottani szerepe nem lesz olyan állandó és hosszú, mint amennyire az neki jólesne, és amennyire ő ahhoz ragaszkodna. Másik pozíciót mindenesetre nem ajánlottak neki helyette.

Korábban felfüggesztették 6 hétre

A 44 éves színész neve gyakran fordult meg a bulvárlapokban, miután feleségével, Járai Kírával felvállalták, és nyíltan beszéltek arról, hogy nyitott házasságban élnek. Az RTL 2022. május közepétől június végéig felfüggesztette Járait a Reggeli című műsor műsorvezetői posztjáról.

A produkció azután döntött a büntetés mellett, miután a színész nem egyeztetett velük arról, hogy bizalmas, a műsor készítését és szerkesztését érintő kérdésekben nyilatkozik Istenes Bence online műsorában.

Járai egészen pontosan arról beszélt, hogy a Reggelibe meghívott Rácz Jenő, a Konyhafőnök című műsor egyik zsűritagja nem akart vele beszélgetni az adás alatt egy korábbi konfliktusuk miatt. Rácz végül bement a műsorba, de a másik műsorvezető, Peller Mariann beszélt vele, amíg Járai a háttérben anyák napi díszeket készített egy másik vendéggel.

A problémát az okozta, hogy a színész szerződést szegett azzal, hogy az adás nem publikus részleteiről beszámolt, és korábban engedély nélkül elment más műsorokba is szerepelni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!