Pert nyert A mi kis falunk gyártója ellen egy pilisszentléleki lakos, aki véletlenül belekerült a sorozat egyik részébe

2023. január 17. – 14:29

Másolás

Vágólapra másolva

A RTL Klubon látható A mi kis falunk című sorozat 4. évadának 4. részében 3 másodpercig szerepelt egy Pilisszentléleken élő férfi, aki nem tudott arról, hogy veszi a kamera, és nem adott engedélyt rá. Reményi János beperelte ezért a gyártó Content Factory Kft.-t, írja a Kreatív.

A bíróság első fokon a férfinak adott igazat, azonban a másodfokú bíróság, a Győri Ítélőtábla felülvizsgálta és megváltoztatta a bíróság döntését. A felperes és jogi képviselője azonban felülvizsgálati kérelemmel éltek, így harmadfokon folytatódott a per. A Győri Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a Content Factory Kft. megsértette Reményi János képmáshoz való személyiségi jogát.

Az ítélet alapján a Content Factory köteles jogsértést elismerő és bocsánatkérő levelet küldeni, és 300 ezer forint összegű sérelemdíjat fizetni Reményi Jánosnak, továbbá perköltségként a 2,6 millió forint összegű ügyvédi munkadíjat és a 154 ezer forint illetéket is viselnie kell.

Reményi János a Kreatívnak azt mondta, nagyon sajnálja, hogy ezzel az egész üggyel foglalkozni kellett, hiszen ha a cég az elején belátja hibáját, és elnézést kér, akkor nem lett volna pereskedés.

„Nem így tettek, és a bíróság most kimondta, hogy nem lehet mindent megtenni. A filmgyártó önkényesen nem járhat el, nem tehet meg akármit a falu lakosságával, tiszteletben kell tartania a helyiek magánéletét, személyiségi jogait.”

Reményi közölte, hogy a sérelemdíj összegét, a 300 ezer forintot az egykori pilisszentléleki pálos kolostor romjainak rendbetételére fordítják.

A Content Factory Kft. a Media1-gyel azt közölte, hogy jogszabálysértőnek tartja az ítéletet, ezért felülvizsgálati kérelemmel él a Kúria felé, és kéri a szerinte hibás ítélet kijavítását.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!