A Netflix 2023-ban végleg leszámolna a sötétben bujkáló garázda jelszómegosztókkal

2022. december 24. – 18:12

Másolás

Vágólapra másolva

A Netflix a világjárvány, és az azzal járó bezárkózás egyik nagy nyertese volt, de a diadalmenet nem tartott sokáig. Az őrületesen erősödő, és nagyjából végtelen pénztárcával versenybe induló konkurencia (Apple, Amazon, Disney méretű cégek) mellett hamarosan oda jutott a cég, hogy az előfizetői száma csökkenéséről kellett beszámolnia. A cég szorult helyzetbe került, mivel nincs akkora katalógusa saját tartalmakból, mint a teljes filmstúdiókat és tévécsatorna-hálózatokat birtokló vetélytársainak, az új filmek és sorozatok gyártása pedig elég drága mulatság.

A cég keresi is a kiutat a kátyúból, az előfizetői tábor növelése felé, az egyik lehetséges megoldás az olcsóbb, de reklámokkal megszórt előfizetési opció lehet; a másik pedig a potyautasok beterelése a fizető ügyfelek közé. A netflixes jelszómegosztás ugyanis elég elterjedt praktika, a cég becslése szerint nagyjából 100 millióan nézik úgy rendszeresen a tartalmaikat, hogy valaki kölcsönadja nekik a saját hozzáféréséhez a jelszavát. Ez ugyan a felhasználói szerződésben tiltott dolog, de eddig nemigen vette senki komolyan az ilyesfajta bliccelést.

A Netflix egyes dél-amerikai országokban már teszteli a módszert az ilyen megosztók megtérítésére. Technikailag nem túl nehéz beazonosítani az ilyesmit: az ip-címből, a Netflix szerverére csatlakozó készülék technikai adataiból, illetve ezek archívumábóll elég nagy biztonsággal meg lehet mondani, ha valaki éppen egy máshoz tartozó jelszót használ. A kérdés az, hogy hogyan lehet óvatosan rávanni az ilyen potyautasokat a fizetésre, anélkül, hogy elidegenítenék őket és átmennének a konkurenciához. A latin-amerikai tesztben nincs se letiltás, se túlszámlázás, csak felajánlják a bliccelésen kapott felhasználóknak, hogy a kölcsön-hozzáférésük helyett válasszanak egy kedvezményes, az alap előfizetés harmadába kerülő opciót, amivel a kölcsönkapott account „albérlőivé” válnak.

A cég felmérése szerint az amerikai felhasználói fele mondta azt, hogy kifizetne havi plusz 3 dollárt egy ilyen rendszerben, hogy kifehérítse a megosztott jelszavát – az persze más kérdés, hogy amikor nem egy kérdésre kell válaszolni, hanem konkrétan fizetni, mennyien tartják meg ezt a véleményt. Elemzők becslése szerint mindenesetre a Netflix mostani 74 millió amerikai előfizetője mellé nagyjából 15 millió albérlőt, és egymillió teljes értékű új előfizetőt lehetne behozni ezzel a rendszerrel, ami évi szinten több mint félmilliárd dollár plusz bevételt jelentene – csak erről az egy piacról.

Hogy a tesztet mikor terjesztik ki új területekre, és hogyan, illetve mikor fogja mindez Magyarországot is érinteni, egyelőre nem tudni, mindenesetre a Netflix eltökéltnek látszik, hogy 2023-ban megoldja a jelszómegosztó-problémát.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!