Meglepő fordulat: újra Bob Iger a Disney vezérigazgatója

2022. november 21. – 07:35

Másolás

Vágólapra másolva

Bob Iger, aki 15 évig, egészen 2020-ig volt a Walt Disney vezérigazgatója, azonnali hatállyal újra a cég élére került, írja az Axios. Iger Bob Chapeket váltja, aki közvetlen utódja volt. A helyzet azért érdekes, mert júniusban három évvel meghosszabbították Chapek szerződését, most mégis megtörtént a váltás.

Fotó: Charley Gallay / Getty Images
Fotó: Charley Gallay / Getty Images

A Disney egy közleményben azzal indokolta a meglepő cserét, hogy „a Disney az iparági átalakulás egyre összetettebb időszakába lép, Bob Iger egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy átvezesse a vállalatot ezen a sorsdöntő időszakon”. Iger egyébként maga választotta ki Chapeket utódjának.

Az Axios szerint Iger visszatérése kifejezetten átmeneti dolog, ugyanis visszakapja régi vezérigazgatói címét, de az igazgatóság elnökéét nem. Az üzenet az, hogy Chapek csalódásnak bizonyult, és a következő két év során állandó utódot kell találni Iger helyére.

A Disney árfolyama nyolcéves mélyponton áll, 43 százalékot esett vissza a 2021. márciusi csúcshoz képest. A vállalat elég gyenge eredményjelentést tett közzé, amely ugyan növekedést mutatott a streamelési szolgáltatás esetében, ami azonban nagy költséggel járt a Disney számára. A streamingüzletág így is 1,5 milliárd dolláros veszteséggel zárt a negyedik negyedévben.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!