Az animációs Mario-film trailere nem spórol a harsány pixelekkel

2022. október 6. – 23:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nintendo csütörtök este egy külön online rendezvényen, nagy csinnadrattával bemutatta a készülő animációs Mario-film előzetesét. Nézzük is meg, mielőtt továbbmennénk, úgyis mindenki ezért kattintott ide:

Elterjedt – és nem éppen megalapozatlan – vélemény, hogy a videójátékokból rossz filmek készülnek. Ennek a vélekedésnek az eredete, az ősbűn éppen az 1993-as Super Mario-film volt, ami gyalázatosan átszabta az egyik legnépszerűbb videójáték világát, komor, fakó disztópiát mutatott a többnyire cuki Mario-univerzum helyett. A készülő film mintha ezt akarná helyrehozni: nem élőszereplős, harsány, és minden ízében a Mario-játékokat idézi, talán csak a szinkron nem stimmel (de 2022-ben már nem lehet bevándorló olaszt parodizálva azt mondani, hogy „isza-mííí, Mááárió”).

A trailerben megjelenik Mario mellett többek közt Kamek, Bowser, Captain Toad és egy regiment Koopa is (Dévényi Tibornál teki katona), és ugyanúgy több királyságban játszódik, mint a Mario-játékok többsége. A sztoriról még nem sok derült ki, de a havi fizetésemet tenném arra, hogy Mario összeakasztja a bajszát Bowserrel (mint szinte minden játékban). A mesét az Illumination stúdió – egyebek közt a Gru- és a Minyon-filmek alkotói – készíti a Mario-játékokat kiadó Nintendóval. Az angol nyelvű verzióban Mariót Chris Pratt szólaltatja meg, Bowsert Jack Black, Peach hercegnőt Anya Taylor-Joy. A tervezett bemutató időpontja április 7.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!