Oroszország nem nevez filmet a 2023-as Oscar-díjra

2022. szeptember 27. – 12:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Orosz Filmművészeti Akadémia idén nem nevez alkotást a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért folyó versengésbe – jelentette be az intézmény hétfő este. Az akadémia illetékes bizottságának elnöke, Pavel Csukrad közölte, hogy a döntésről nem egyeztettek vele, egyúttal bejelentette lemondását.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatójaként ismert Nyikita Mihalkov filmrendező viszont feleslegesnek minősítette a nevezést.

Azért kiválasztani egy filmet, hogy egy olyan országban képviselje Oroszországot, amely jelenleg végső soron tagadja Oroszország létét, nos ez egyszerűen értelmetlen

– fogalmazott a rendező a TASZSZ orosz hírügynökségnek. Emlékeztetett arra is, hogy korábban már javaslatot tett az Oscar-díj „eurázsiai” megfelelőjére, és ezt a tervét azóta sem adta fel.

Mihalkov 1995-ben, a sztálinista diktatúrát ábrázoló Csalóka napfény című filmjéért Oscar-díjat kapott a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájában. Ezen kívül orosz film 1968-ban (Szergej Bondarcsuk Háború és békéje), illetve 1981-ben (Vlagyimir Mensov Moszkva nem hisz a könnyeknek című filmje) kapott Oscar-díjat.

Az Oscar-jelöléseket 2023. január 24-én jelentik be, a 95. Oscar-díjátadó gálát pedig március 12-én rendezik meg Los Angelesben.

(MTI)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!