Csepelre költözik a Barba Negra

2022. szeptember 26. – 19:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Októbertől már Csepelen működik a Barba Negra, a szórakozóhely ugyanis ide költözik a Rákóczi híd budai hídfőjétől.

A tulajdonosok szerint a klubot már 2018-ban kinőtték, de a koronavírus-járvány ezt akkor évekre keresztülhúzta. Most azt ígérik, a XXI. kerületben Magyarország legnagyobb klubját nyitják meg, a nagyszínpadnál ugyanis legalább háromezer ember fér majd el.

A tervek szerint a szórakoztatáson kívül szakmai képzéseket is tartanak majd, és iskolásoknak bejárást. A leggyorsabb kerületi lakosok pedig ingyenjegyet kapnak majd.

A kis helyszínük, a Barba Negra Blue Stage idén még marad a Trackben, jövő év januárban aztán az is Csepelre költözik.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!