Elment The Weeknd hangja, félbe kellett hagynia a koncertjét

2022. szeptember 4. – 13:33

frissítve

Elment The Weeknd hangja, félbe kellett hagynia a koncertjét
The Weeknd az After Hours til Dawn című turnéján a SoFi Stadiumban a kaliforniai Inglewoodban 2022. szeptember 2-án – Fotó: Mario Anzuoni / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

The Weeknd kanadai popénekes megszakította szombat esti kaliforniai koncertjét, mert előadás közben elment a hangja – írja az MTI. Négy dalt énekelt el a SoFi stadionban, majd azt mondta, be kell fejeznie a koncertet:

„Az első szám közben elment a hangom, le vagyok sújtva”

– írta később a Twitteren.

A közönség vissza fogja kapni a pénzét, és The Weeknd azt ígérte, a koncertet pótolja. Ahogy a különféle jegyárusító oldalakon látszik, a következő koncertjeit sorban lemondta.

A 32 éves énekes, akinek Abel Tesfaye az eredeti neve, 2010 óta aktív, eddig négy Grammy-díjat nyert. Legutóbbi stúdióalbuma, a Dawn FM januárban jelent meg, akkoriban azt írtuk róla, elviselhetőbbé teszi ezt a világot: egyszerre nosztalgiavonat a nyolcvanas évekről, és folytatása annak az újhullámos popzenének, amiben Tesfaye egyeduralkodó lett.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!