Megjelent a Micimackó: vér és méz című film első előzetese, és pont olyan lett, ahogy az eddigi információk alapján vártuk: brutális, buta, és mindent megtesz, hogy botrányt keltsen, ami miatt az emberek majd kíváncsiak lesznek rá.
A film azért készülhet el, mert a klasszikus Milne-mesehősök szerzői jogai 2022-ben lejárnak, így elvész a Disney kizárólagos joga a filmfeldolgozások készítésére. A horror készítői, egy kisebb brit független produkciós cég, a Jagged Edge Productions, csak erre várt, és a sztorijuk enyhén szólva nem a Disney-féle tradíciókat követi.
Róbert Gida felnő, egyetemre megy, és magukra hagyja a gyerekkori barátait a Százholdas Pagonyban, ahol elszabadul a pokol. Micimackó és Malacka ámokfutásba kezd, lemészárolják a többi társukat (célzások esnek arra is, hogy Fülest egyenesen megeszik). Róbert Gida közben hazatér, hogy bemutassa a barátainak az új barátnőjét, illetve valahogyan odakeveredik az erdőbe a horrorfilmek kötelező kelléke, a kempingező bikinis csajok csapata is. Innentől aztán el lehet képzelni a továbbiakat, vagy ha mégsem, a trailer sokat segít ebben: