Minden pénzt megér, hogy meghallgassuk Kordától a Reptért, más nem is számít

2022. augusztus 26. – 23:06

Minden pénzt megér, hogy meghallgassuk Kordától a Reptért, más nem is számít
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Csak azért vettem, hogy meghallgassam élőben a Reptért”

– mondta egy huszonéves lány nekünk a szegedi SZIN-en, a Korda-koncert előtt pár perccel arról, miért vásárolt a fesztiválra napijegyet közel 20 ezer forintért. Nemcsak ő, hanem a színpad elé gyűlt hatalmas tömeg is őrjöngve várta, hogy Korda György és Balázs Klári a színpadra lépjen: annyira, hogy már a Kordáék előtt lévő zenekar visszatapsolása közben is csak azt skandálták az emberek, hogy „Gyuri bácsi, Gyuri bácsi!”.

Korda György a nyáron elképesztő sikerrel vonzotta be a fiatalokat, hatalmas tömeget húzott be még az amúgy nemzetközi előadókra fókuszáló Szigeten is. A Korda György–Balázs Klári-duó útközben TikTok-trenddé is vált, a kérdés pedig most jogos: hogyan tért vissza egy újabb generáció rajongásába Korda György és felesége? Komoly ez az egész, vagy ironikus, mint amikor még pókert közvetítettek a tévében? Miért járnak el egy 83 éves énekes koncertjeire azok, akik most lettek 18 évesek? Mi ez az egész?

Korda-fanatikus generációk

Érdemes azért leszögezni, hogy alapból nincs mit csodálkozni egy újabb generációs Korda-kultuszon. A hatvanas években ő számított Magyarország egyik legnépszerűbb énekesének. A nyolcvanas években ismerte meg Balázs Klárit, akivel azóta is ikonikus magánéleti és előadói duóként léteznek együtt. Az elmúlt évtizedek alatt pedig zenehallgató generációról generációra szállva végül

valószínűleg nem is maradt Magyarországon olyan ember, aki ne ismerne legalább egy Korda-számot. Vagy aki ezt állítja, az nagy eséllyel arcátlanul hazudik.

Aztán eltelt pár évtized, és a kilenvenes–kétezres években született fiatalok félig vicceskedő iróniából, félig retrófétisből, de újra felfedezték Korda Györgyöt. Én például a gimnáziumi éveimben találkoztam először Kordával, nagyjából akörül, amikor hír lett, hogy heavy metálosok magukra varrták Korda György nevét. Az első találkozás egy Korda György-dallal annyira meghatározónak számított akkoriban, mint az első cigaretta vagy az első szex.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az én történetemben például az volt a sulis fogadás a legjobb barátommal, hogy addig iszunk folyamatosan, amíg nem tanuljuk meg fejből a Lady Carneval teljes szövegét. Hajnalig boroztunk, és már a saját nevünket sem tudtuk, amikor végre hiba nélkül elénekeltük, hogy csillagjós vagy hindu bölcs, csak ránéz, és vagy két Napóleont megigéz. Aztán, ahogy ilyenkor kell, a Korda-számok a házibulik részévé váltak, azon a ponton nagyjából, ahol az ember már szégyenérzet nélkül berak egy Groovehouse-t vagy egy Fenyő Miklóst. Végül elmentünk pár koncertre is, de ez a hullám aztán egy-két éven belül elmúlt, a fiatalkori impulzív-ironikus rajongás nem tartott sokáig.

Egy új kor hajnalán

Elég meglepő volt így sok évvel később látni, hogy újra elképesztően fiatal közönség jelent meg az idei fesztiválszezonban Korda György koncertjein. Ezzel párhuzamosan hatalmas TikTok-trenddé nőtte ki magát a Reptér című Korda-sláger. Rengeteg olyan videó jelent meg az úgynevezett fiatalos közösségi felületen, amelyben emberek napszemüvegben, valamit mikrofonnak használva éneklik, hogy Reptér, lobog a szélben a szélzsák.

A SZIN esti Korda-koncertjén már egyből ez a szürreális új univerzum fogadott minket. Az ország különböző pontjairól érkezett Korda-fanok egymással beszélték, hogy ki honnan jött, és hogy mennyire imádják Korda Gyuri bácsit. Ezzel az imádattal nyilván a koncertszervezők és maguk Kordáék is tisztában vannak: a házaspárt elképesztő retrózenés show-műsor kereteiben konferálták fel a színpadra, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy

Kordáék annyira tudatosan érzik, hogy a Reptérre zsongnak be a fiatalok, hogy ezt a számot kétszer is eljátszották egy koncerten belül.

A gimis és kora huszonéves korosztállyal beszélgetve aztán hamar kiderült, hogy ez a fogás egyáltalán nem alaptalan. Szinte bárki, akit megkérdeztünk, a Reptér miatt jött a koncertre, azt ismerik. A legtöbben TikTokról, de volt olyan fiatal is, aki „a Muzsika Tv-n látta párszor, és megtetszett neki”.

A tudatos fiatalos Korda-fúzió másik ékes példája az az igazán szép gesztus, hogy a SZIN-en Korda másodjára lépett fel egy szám erejéig egy jóval fiatalabb generációs zenekarral, idén a Blahalouisiánával. A közönség ettől is megőrült, de attól ennél is jobban, hogy néhány régi klasszikusba, mint a Lady N, belecsúszott egy kis ugrálós, tuc-tucos önremixelés a házaspártól. És bár tömegszórakoztatási szempontból zseniális recept egy diszkósított, magyarra átdolgozott Mambo Italiano, azt Kordáék koncert közben is nyugodtan bevallották, hogy

„Tudjuk, nagyon sokan csak azért jöttetek, hogy valamire felszálljunk”.

Vicc, nem vicc?

A koncertet nézve azért észrevehető, hogy erős kulturális mezsgye húzódik az elsősoros idősebb és fiatalabb korosztály között. Az idősebbek mindent tudnak, nem kihívás nekik egy Fehér galamb sem, de egy Szeress úgy is, ha rossz vagyokra a huszonévesek sem mondanak azért nemet.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Megkérdeztük a közönség fiatalabb tagjait a koncert után, hogy otthon is hallgatnak-e Korda Gyurit, de mint sokan elmondták, nem igazán tudnak róla semmit, maximum a Reptért rakják be, ha hallgatnak tőle valamit. A szkeptikusabb réteg pedig egyenesen úgy fogalmazott:

„Egy 70 éves pali, de van egy száma, a Reptér. Az felkapott lett, mert lehet énekelni, de hát már a nagyszüleim is ismerték.”

A „lehet énekelni”-n túl nincs igazán más érvük a tiktokozóknak sem arra, hogy hogyan került a Reptér a magyar TikTok legnépszerűbb bugyraiba. Kordáról annyit tudnak, hogy „meghatározó arc” volt egykor a magyar zeneiparban. Innen pedig könnyen gondolná az ember, hogy csak viccből jön az, hogy egy számot levideózzanak. De önmagában ez sem igaz. A „Miért jönnek el a fiatalok Korda György koncertjére?” kérdés nyomán a válaszadók három csoportja alakult ki:

  • Aki azt állította, hogy „leginkább azért jönnek, mert vicces az egész”.
  • Aki azt, hogy „én teljesen irónia nélkül szeretem, mert jó”.
  • És aki azt, hogy „a fiatalok azért vannak itt, mert a szüleik is ezt hallgatták”.

Kicsit erőltetett, de úgyis a Reptér számít

Mint a huszonévesek elmondták, a látogatásukban nagy szerepet játszik az is, hogy a Korda György–Balázs Klári-duó kifejezetten szimpatikus. Néhányuk szerint azért „kicsit erőltetett, ahogy egy párként viselkednek”. Ezt az érzést mi sem támaszthatná amúgy jobban alá, mint az, amikor Korda György azt mondja a színpadon, hogy

„Tudjátok miért ilyen szép Klári? Mert Kordában van tartva.”

Akad olyan fiatal is azért, aki szerint példamutató, hogy látszik Kordáék egymás iránt érzett szeretete. Meg olyan is, aki úgy gondolja, „nem szívesen lenne olyan öregként, mint ők”. Összességében viszont teljesen mindegy az embereknek, kik, vagy mit csinálnak Kordáék addig, amíg elhangzik a Reptér.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Itt inkább az az érzés számít, hogy minden olyan legyen, mintha egy táncdalos gigaesküvőn lennénk – csak ajándékot legalább nem kell vinnünk. De hogy milyen érzés valójában 20 éves kor felett mostanában egy fiataloktól nyüzsgő Korda-koncertet látni, azt maga a mester énekelte meg (mondjuk ő a hot-dogról):

„Rég elmúltam sajnos 16 éves, de még ilyen bulit sohasem láttam én.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!