Az utolsó pillanatban mondta le Curtis a szombat esti koncertjét

2022. július 17. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat este kilenc órakor lépett volna színpadra Curtis a Monorierdőben rendezett falunapon. A rapper azonban az utolsó pillanatban lemondta a fellépést – írja a Story.

A koncert egyik szervezője a színpadon jelentette be a közönségnek, hogy mindent megpróbáltak, ám a rapper lemondta koncertet. Sokan fütyülni kezdtek a Story egyik helyszíni tudósítója szerint. Curtis helyett végül G.w.M lépett színpadra, de koncertet adott még az Irigy Hónaljmirigy, és a több helyi dj is zenélt.

Az újpesti rapper legutóbb egy villányi koncertet hagyott ki, ahol Majka kénytelen volt egyedül színpadra állni. A híres rapper duó kapcsolata akkor kezdett a nyilvánosság előtt széthullani, mikor Majka 2018 nyarán bejelentette, hogy nem hajlandó együtt dolgozni Curtisszel drogproblémái miatt.

Majka bejelentése után a rapper duó több hullámvölgyet is megélt, majd idén januárban bejelentették, hogy közösen vágnak neki a 2022-es szezonnak, és együtt turnéznak majd. A villányi koncert után Curtis az Instagram oldalán közölte hírt, hogy Majkával közösen arra az elhatározást jutottak, hogy külön folytatják a karrierjüket.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!