George R.R. Martin a készülő Trónok harca-regényről: Meghalnak páran, akik túlélték a sorozatot

2022. július 9. – 19:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
"Még ennyi évet biztosan kell várnotok a könyvre!" – mutatja George R.R. Martin a 2019-es Emmy-gálán – Fotó: Getty Images / Dan MacMedan
"Még ennyi évet biztosan kell várnotok a könyvre!" – mutatja George R.R. Martin a 2019-es Emmy-gálán – Fotó: Getty Images / Dan MacMedan

George R.R. Martin az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb fantasy könyvsorozatát indította el 1996-ban a Trónok harca című regénnyel. 2011-ben hasonló címmel a HBO tévésorozatban kezdte el feldolgozni a könyvciklust, aminek A tűz és jég dala a hivatalos neve. Ugyanabban az évben jelent meg az ötödik regény (Sárkányok tánca), és a rajongók azóta is várják a folytatást. Az elmúlt 11 évben ugyanis Martin sok mindent csinált, még videójátékos sztorit is írt, de a hatodik könyv, a The Winds of Winter csak nem akar elkészülni. Pedig azóta a tévésorozat is véget ért, és annak is már három éve.

Eseményszámba megy hát, ha az író – aki bevallottan nem szereti, ha erről a könyvről faggatják – életjelet ad a regényről. Most ez történt: a blogjában egész hosszan írt arról, hogy a The Winds of Winter írásával halad, de nem szeretne sokat elárulni róla, mert inkább meglepné az olvasóit a könyvvel. Mint írja, még az is sok, ha elárulja, hogy éppen egy Tyrion-fejezeten dolgozik, hiszen ebből következik, hogy Tyrion még mindig él (a regényciklusban Martin minden fejezetet egy-egy karakter nézőpontjából ír meg).

A poszt, amiben az író kertészkedéshez hasonlítja az alkotást, leginkább arról szól, hogy a tévésorozat és a regény cselekménye között nagy különbségek lesznek, mert a két történet egyre inkább eltávolodik egymástól. „Az utóbbi időben egyre inkább azt veszem észre, hogy a kertészkedésem egyre távolabb visz a tévésorozattól. Igen, néhány dolgot, amit az HBO-n a Trónok harcában láttál, látni fogsz a The Winds of Winterben is (bár talán nem egészen ugyanúgy)… de a maradék nagy része egészen más lesz” – fogalmaz.

Martin szerint ez az eltávolodás elkerülhetetlen volt, mert a regények sokkal nagyobbak és összetettebbek, mint a sorozat. Direkt kritikával nem illeti a sorozatot, de árulkodó, amikor arról ír, hogy bizonyos karakterek egészen máshogy viselkednek majd, mint a sorozatbeli változatok. „Yarra Greyjoy nem Asha Greyjoy, és az HBO Euron Greyjoyja nagyon, nagyon, nagyon, nagyon különbözik az enyémtől. És Quaithe-nak még mindig van szerepe. Ahogy Rickon Starknak is. És szegény Jeyne Poole. És... nos, a lista hosszú” – írja.

Martin arra is kitér, hogy a regényekben vannak olyan nézőpontkarakterek, akiket a sorozatban sosem látott (név szerint említi Victarion Greyjoyt, Arianne Martellt, Areo Hotah-t, Jon Conningtont és Aeron Damphairt), és ők mind fontos szereplők. Aztán akad egy „légiónyi másodlagos karakter” is, akik nem kapnak saját fejezeteket, de alakítják a cselekményt, például Lady Stoneheart, az ifjú Griff, Marwyn a mágus vagy Jeyne Westerling. És lesznek új karakterek is, de ezek sem kapnak majd saját fejezeteket.

Az író azt is leszögezi, hogy nem minden karakter marad életben a regényciklus végére, aki túlélte a sorozatot. És fordítva: nem minden szereplő hal meg, akit láthattunk elhullani az HBO-n. „((Persze lehet, hogy jövő héten, a következő fejezetnél, amit írok, megint meggondolom magam. Ez a kertészkedés)))” – mókázik Martin 11 év várakoztatás után, így, dupla zárójelben. Hogy mikor ér a regény végére, arról nem ír semmit. Posztját így zárja: „Ennyit tudok most mondani. Vissza kell mennem a kertbe. Tyrion már vár rám.”

A The Winds of Winter egyébként még nem a befejező kötete A tűz és jég dala ciklusnak. Az majd a hetedik regény lesz.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!