Nagy Ervin alakítja Zámbó Jimmyt egy készülő sorozatban

2022. március 22. – 06:52

Másolás

Vágólapra másolva

Már forgatják az RTL Klub új, tízrészes sorozatát Zámbó Jimmy életéről, az énekest Nagy Ervin alakítja majd, írja a Blikk.

A lap megszólaltatta a színművészt, aki elmondta, hogy ő nem volt nagy rajongója a zenésznek, kamaszként inkább Guns N’ Roses és a Kispál és Borz volt a kedvence, de hatalmas szakmai kihívásként éli meg a feladatot. Ez azzal is jár, hogy most viszont be kell pótolnia a hiányosságokat.

„Lassan már megdobál a családom, mert a dallamtapadás miatt egész nap a slágereit dúdolom. Minden nap meghallgatom egy lemezét”

– mondta Nagy Ervin.

Egy kulisszatitkot is elárult: Jimmy néhány ruháját kölcsönadta nekik a család. „Hidegrázós volt, amikor felpróbáltam, és tökéletesen passzoltak rám a darabok, egy centivel sem volt se nagyobb, se kisebb, mindenhol passzolt. Az egy nagyon meghatározó pillanat volt” – idézte fel a színművész.

Nagy Ervinnel a szombati tanártüntetésen készítettünk interjút. Ő volt az esemény egyik felszólalója.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!