Idén véget ér az Éjjel-Nappal Budapest

2022. március 7. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Közel tíz év után elköszön a nézőktől az Éjjel-Nappal Budapest, a sorozat utolsó részeit novemberben láthatják majd a nézők az RTLII-n – közölte az RTL Klub. A csatorna 9 éve, 2013. február 11-én indította el a fikciós realityt, amely a német Berlin- Tag & Nacht adaptációja.

A sorozat egy Margit körúti albérletben kezdődött, ahol több, teljesen eltérő élettörténettel és háttérrel rendelkező fiatal lakott együtt, és ahol barátságok, szerelmek, a mindennapokban való helytállás feladatai szőtték át a történeteket, amelyekben sosem volt hiány izgalomból, érzelmi viharokból, elszakadásból és újra egymásra találásból, vagy akár komoly akció jelenetekből sem – írja a csatorna.

Az RTL Klub közleménye szerint a sorozat legnézettebb epizódja a 2013. május 13-i adás volt, 36,8%-os lineáris közönségaránnyal és több mint 1,3 millió nézővel a teljes népességen belül.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgatója azt mondta, hogy bár a sorozat búcsúzik, szereplői közül még lesz, akit viszontláthatnak a nézők. „A sorozat nem csupán a képernyőn és online ért el sikert, de szereplői közül többen kiemelkedtek és más műsorokban, műsorvezetőként is bizonyítottak, mint például Nádai Anikó, Joe vagy Lali. A nézőknek a jövőben is lesz lehetőségük találkozni a sorozatból megismert kedvenceikkel, mivel néhányan jó eséllyel feltűnhetnek más műsorokban.” – mondta a programigazgató.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!