Az „egyik legnagyobb és legkirályabb” videójátékból készít filmet Dwayne Johnson, de nem árulta el, melyikből

2022. január 26. – 17:33

Másolás

Vágólapra másolva

Dwayne „The Rock” Johnson, pankrátorból lett A-listás hollywoodi sztár a Men's Journal magazinnak adott interjút, soron következő filmjéről, a Black Adamről. Biztosan érdekes lesz ez a film is, azonban Johnsonnak sikerült egyetlen elejtett félmondattal totálisan elvinnie a fókusz, és felizgatni (opcionálisan: halálra rémíteni) a világ videojáték-rajongóit. Az mondta ugyanis, hogy már zajlanak az előkészületek a következő projektjéhez, ami még bőven bejelentés előtt álló film, „az egyik legnagyobb és legkirályabb videojátékon alapul, amivel én magam is évekig játszottam”.

Johnson számára nem idegen pálya a videojátékos koncepció, szerepelt például már egy – nem túl jól sikerült – Doom filmben, de a Rampage is egy egy régi játéktermi gépen alapult, illetve a Jumanji is kapcsolódik a játékos szubkultúrához. A videojátékos filmek amúgy is reneszánszukat élik, olyan klasszikusoknak készül éppen mozis vagy tévésorozatos feldolgozása, mint a Resident Evil a Halo, a Last of Us, az Unchartered vagy a Fallout.

Mivel a színész semmi egyebet nem árult el a filmről, a világ gémerei őrült találgatásban vannak azóta is, egyre-másra születnek a teóriák a titokzatos filmről. Olaj volt a tűzre, amikor a hírhedt Mortal Kombat verekedős széria készítője, Ed Boon kiírta a Twitterre, hogy Johnson mennyire passzolna a Mortal Kombat-játékok örökös főgonosza, Shao Khan szerepéhez.

A tippek az egészen reális (God of War, Call of Duty, Gears of War) kategóriától a bizarron át (Fortnite, Grand Theft Auto) a viccparódiáig (Minecraft, Animal Crossing) terjednek, és mivel még hónapokig nem aktuális a projekt hivatalos leleplezése, még jó sokáig lázban fogja tartani a téma a gémereket.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!