Kihagyták az anarchista jelenetet a Harcosok klubjának ikonikus, utolsó jelenetéből Kínában

2022. január 25. – 12:11

Másolás

Vágólapra másolva

Megváltoztatták David Fincher 1999-es kultfilmjének, a Harcosok klubjának befejezését a kínai nézők számára – írja a Guardian alapján az MTI. A filmrajongók körében felháborodást váltott ki az új zárójelenet, a hétvégén vették észre, hogy a Tencent streamingszolgáltatójánál frissen elérhetővé tett klasszikus film végéről eltűnt az anarchista, antikapitalista üzenet, ami világsikerré tette az alkotást.

Az eredeti zárójelenetben a névtelen narrátort alakító Edward Norton megöli képzeletbeli alteregóját, Tyler Durdent (Brad Pitt), majd befut Marla Singer (Helena Bonham Carter), akivel együtt nézik, ahogy felhőharcolók robbannak fel, utalva arra, hogy Tyler tervének végrehajtása megkezdődött.

Az új verzióban az épületek nem robbannak fel, helyette a képernyő elsötétül, és felirat jelenik meg rajta: „A rendőrség gyorsan felderítette az egész tervet, letartóztatta az összes bűnözőt, sikeresen megakadályozva a bomba felrobbanását.” Hozzáteszik, hogy Tylert – eredetileg a narrátor képzeletének szüleményét – elmegyógyintézetbe küldték kezelésre, majd kiengedték.

„Ez felháborító, nemcsak jelenetet törölnek, de meg is változtatják a cselekményt” – olvasható a kommentek között a Tencenten. A szolgáltató nem válaszolt arra, hogy kínai állami cenzorok vagy a filmkészítők műve az új befejezés.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Chuck Palahniuk 1996-os regényében, amelynek alapján a Harcosok klubja 1999-ben elkészült, Durden egy elmegyógyintézet-szerű helyen végzi, a szabadulásáról nincs szó, viszont a civilizáció pusztulásáról igen.

„Mert néhanapján valaki behozza a vacsorám, a gyógyszereimet, a szeme körül fekete monokli virít, homloka csúnyán feldagadt, állkapcsán varratok.

– Hiányoljuk, Mr. Durden – suttog a fülembe.

Vagy valaki törött orrsövénnyel elsétál mellettem, kezében felmosó vödör, és azt súgja:

– Minden a terv szerint halad.

Azt súgja:

– Szétzúzzunk az emberi civilizációt, és egy új világot építünk a romjain.

Azt súgja:

– Alig várjuk, hogy újra köztünk legyen.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!