A Gyűrűk Ura rendezője 1,6 milliárd dollárért eladta a filmtrükkös cégét

2021. november 11. – 19:52

frissítve

A Gyűrűk Ura rendezője 1,6 milliárd dollárért eladta a filmtrükkös cégét
A Weta Digital teremtménye volt Gollam is – Forrás: Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-filmek rendezője 1,6 milliárd dollárért vált meg Weta Digital nevű cégének jelentős részétől. A vevő az egyik legnépszerűbb videójátékos grafikai motort gyártó Unity, ami nem csak a filmiparban vetné be új szerzeményét.

Jackson 1993-ban alapította a Wetát hazájában, Új-Zélandon, miután a piacon nem talált az elvárásainak megfelelő számítógépes trükktechnikai céget, és inkább gründolt egyet. A Weta először a Mennyei teremtmények című Jackson-filmhez gyártott digitális trükköket, és azóta olyan filmek látványelemeiben vállalt oroszlánrészt, mint a Majmok bolygója-filmek, az Avatár, egy rakás szuperhősfilm és persze A Gyűrűk Ura-filmek.

A megállapodás értelmében a Unity megkapja a Weta Digital összes fejlesztését, grafikai megoldását és az ezekhez tartozó alkalmazottak is a Unitynél dolgozhatnak tovább. A cég vizuális effektekért felelős művészeti divíziója viszont WetaFX néven külön vállalat marad, és vélhetően a Unity egyik legnagyobb megrendelője lesz. A WetaFX élén marad Peter Jackson is.

A Unity 2005 óta létező videójáték-motor, aminek népszerűsége azóta is nő, részben azért, mert a szoftver a mobiloktól a konzolokig a legtöbb platformon megjelent, és alkotói célul tűzték ki, hogy minél több játékfejlesztőt elérhető eszközhöz juttassanak. A Unityvel készült például a Pokémon GO, a Firewatch, a Cuphead vagy a Call of Duty Mobile. A vállalat közleményében azt írja, a Weta eszközeivel további távlatok nyílnak a videójáték-fejlesztés „demokratizálása” előtt.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!