Paul McCartney ötven év után azt mondja, nem miatta, hanem John Lennon miatt oszlott fel a Beatles

2021. október 10. – 14:36

Másolás

Vágólapra másolva

Ötvenegy éve, 1970 áprilisa óta tartja magát az a sztori, hogy a The Beatles Paul McCartney miatt oszlott fel, aki egy kérdezz-felelek interjúban árulta el, hogy kész, vége az együttesnek.

Paul McCartney most egy friss, BBC-nek adott interjújában azt mondta, erről szó sincs, mert az egész John Lennon miatt volt.

„Nem én kezdeményeztem a szétválást. Ez a mi Johnny-nk volt. Egy nap besétált a szobába, és azt mondta, itt hagyom a Beatlest. Ez a szétválás kezdeményezése, nem?”

Azt is mondta, élete legnehezebb időszaka volt az, amikor az együttes szétrobbant. Azt állítja, ő maga folytatni akarta, főképp azért is, mert még csak pár éve zenéltek együtt, és még mindig „elég jól csináltuk. Abbey Road, Let it be, ezek nem rosszak. Ez volt az én együttesen, a munkám, az életem, szóval én azt akartam, hogy ez folytatódjon”. McCartney szerint Lennon bejelentése után az együttes három tagja darabokra hullott.

Szerinte ha John Lennon nem lép ki, akkor a The Beatles még sokkal tovább folytathatta volna a zenélést. De Lennon új életet akart kezdeni Yoko Onóval, és kicsit kiszabadulni a társadalomból. Azt is mondja, az elmúlt ötven évben azzal küzdött, hogy mindenki úgy tudta, pont miatta bomlott fel az együttes. Az a narratíva, hogy McCartney hagyta ott őket, az énekes szerint azért kezdődött, mert a menedzserük azt mondta nekik, addig nem beszélhetnek Lennon kilépéséről és az együttes felbomlásáról, amíg pár üzleti dolgot el nem intéz, de végül neki elege lett, és elkészült a hírhedt interjú.

A teljes interjú október 23-án jön ki a BBC-n, másnap pedig megjelenik McCartney Beatles-ről szóló könyve is. (The Guardian)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!