Ingyenes lesz a Halo-multiplayer, a Starfield pedig exkluzív, közben szól a szláv pop

2021. június 13. – 23:42

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton hivatalosan is elstartolt az E3, a legnagyobb videójátékos expo (bár a héten már több nagy/érdekes bejelentés is történt, ezekről ebben a cikkben írtunk), és magyar idő szerint este hétkor megkezdődött az Xbox és a Bethesda közös bemutatója. A márciusban csatlakoztak a Microsofthoz, és azóta sokan vitatkoztak arról, hogy a híres stúdió játékai vajon ezután is megjelennek-e majd minden platformon. Ha a Sony vette volna meg őket, ez fel sem merülne kérdésként, mindenki tudná, a PlayStation teljes mértékben kiaknázná a bevásárlást.

A teljes bemutatót itt nézheti vissza. A játékok neveire kattintva nézheti meg az új trailereket.

Úgy néz ki, hogy a Microsoft is így tesz, mert a bemutatót a vadonatúj játékuk, a Starfield trailerével indították (amit korábban a Washington Post már kiszivárogtatott), és az is rögtön kiderült, hogy pont 11 évvel a Skyrim megjelenése után, 2022. november 11-én érkezik, méghozzá csak Xboxra és PC-re. A játékot először a 2018-as E3-on mutatták be, de azóta dolgoznak rajta, hogy végeztek a Fallout 4 fejlesztésével.

Todd Howard a Launchernek úgy írta le a játékot, hogy „Skyrim az űrben”, Ashley Cheng ügyvezető igazgató szerint pedig egy Han Solo szimulátor.

„Ülj be egy hajóba, fedezd fel a galaxist, érezd jól magad.”

Szintén Xboxra és PC-re érkezik a Stalker 2: Heart of Chernobyl is, ami 2022 április 28-én jelenik meg. Mindkét játék megjelenéskor azonnal bekerül az Xbox Game Pass kínálatába. Úgy néz ki, hogy az Xbox próbálja elfelejtetni a játékosokkal, hogy sokáig azzal kritizálták a platformot, hogy nincsenek exkluzív játékaik. Az elmúlt évek őrült stúdiótoborzása kifizetődni látszik.

Ezeket kisebb bejelentések követték: október 12-én érkezik a Back 4 Blood, egy négy fős co-op, ami nagyon hasonlít a Left 4 Deadre. Utána jött a nyugisabb Conraband-trailer, de sok minden nem derült ki a játékról azon kívül, hogy co-op, nyílt világú lesz. Olyan sok rövid bejelentés volt, hogy az átláthatóság érdekében inkább listázzuk őket.

  • A Sea of Thieves egészen a Karib-tengerről kap egy update-et: bizony Jack Sparrow is csatlakozik a játékosokhoz egy kis kalózkodásra.
  • A Yakuza: Like a Dragon mától elérhető Xboxon és a Game Passban.
  • Már csak kicsit több mint két hónapot kell még aludni a 12 Minutes-ig az Annapurnától, amiben James McAvoy egy időhurokba szorul, és újra és újra át kell élnie, hogy valaki (William Dafoe) megöli a feleségét (Daisy Ridley).
  • Augusztus 25-én jön ki a Psychonauts 2 a Double Fine-tól.
  • Imádja a Gang Beasts varázslatosan bugyuta bunyóit, de túl emberiek a pacafigurák? Akkor a Party Animals önnek készül, valamikor 2022-ben jön ki.
  • Ha még nem próbálta ki az ötszörös BAFTA-nyertes Hades-t, akkor augusztus 13-án megteheti Xboxon.
  • Földönkívüli invázió, veszélyben a család, és az Inside hangulata. valahogy így tudnám leírni a Somerville-t, ami 2022-ben érkezik Xboxra.
  • Jeee, Halo! Új in-game trailer, rövid teaser a kampányhoz, a multiplayer pedig ingyenes lesz (mi baj történhet?). Master Chief Cortanát keresi, helyette talál egy másik kék nőt, akit betolhat a sisakjába. A megjelenést idén év végére ígérték.
  • A Blizzard rákapaszkodott a Microsoft bemutatójára, a Diablo II remake-je szeptember 23-án érkezik.
  • 2022-ben érkezik a Plague Tale második része, a Requiem. Még több pestis, extra patkány.
  • Valamiért a Far Cry 6 is tiszteletét tette a tegnapi bemutató után, amit egy váratlan folytatás, a Slime Rancher 2 követett. Az eredeti egy nyugis játék különböző pacák befogásáról, tenyésztéséről és véletlen kivégzéséről.
  • Snowboardozna, de otthon? Decemberben jön a Shredders, hogy a tévéjén szelhesse a buckákat.
  • Atomic Heart: Cyberpunk-Death Streanding fura szláv popra? A trailer mindenképp érdemel egy esélyt. Ez szól a háttérben.
  • Az üdítő látványvilágú Replaced egy poszt-apokaliptikus akciójátéknak tűnik, és a megjelenésekor bekerül a Game Pass kínálatába.
  • A Grounded egy éve jött ki Xbox Preview-ban, és most kap egy új updatet kiskedvencekkel, gombákkal és ijesztő pókokkal.
  • Ha valaki hiányolta a a japán játékokat a Microsoft konzoljáról, az valószínűleg továbbra is így tesz majd, de legalább be kell látnia, hogy van egy pár: két Eiyuden-játék is kijön 2022-ben és 2023-ban. Egy kicsit Octopath-os hangulatuk van.
  • Kíváncsi, mikor jön az Age of Empires IV? Nem kell tovább várnia az infóra, a válasz október 28-a.
  • Remek hír a szerepjátékok szerelmeseinek: a 2019-es Outer Worlds folytatása készülőben van, és ezt egy beszólogatós, összezavaró teaserrel jelentették be.
  • A Flight Simulator volt a nyár egyik váratlan sikerjátéka, viszont a nagy gépigény miatt sokan nem tudták kipróbálni. Bár a készlethiány miatt nem bővül nagyon a kör, de az Series X és S tulajdonosok július 27-én kipróbálhatják a szimulátort, amihez ősszel érkezik egy ingyenes Top Gun-os, vadászgépes kiegészítő.
  • Szívesen száguldozna Mexikó útjain? Akkor már nem kell sokat várnia a Forza Horizon 5-re, ami november 9-én jön ki. Hab a tortán, hogy egy váratlan battle royale-jellegű mód is került a játékba.
  • Készül a Fable, az Elder Scrolls VI és az Avowed, de semmi új nem derült ki róluk.
  • A Dishonored és a Prey készítői, az Arkane új világot építenek, méghozzá az Xbox-exkluzív Redfallban. A filmes trailer alapján az első reakciónk az volt, hogy Borderlands, csak a Földön és vámpírok ellen. Elég érdekesnek tűnt, jövő nyáron elvileg meg is jelenik.

A legtöbb bejelentett játék azonnal bekerül a Game Pass kínálatába, ami gyakorlatilag olyan, mint egy videójátékos Netflix: havidíjért cserébe egy óriási katalógusból válogathat és bármivel bármennyit játszhat.

A Starfield és több másik játék is úgy tűnik, Xbox-exkluzív lesz, ami nem sok jót jelent azok számára, akik nagy Elder Scrolls- vagy Fallout-rajongók, de PlayStation-hűek. Idővel meglátjuk, hogy vajon örökké kimarad a többi konzol, vagy idővel ezek a játékok is kijönnek az Xbox versenytársaira.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!