Budapesten forgat Ethan Hawke és Oscar Isaac

2021. április 12. – 14:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Margitszigeten bukkant fel a négyszeres Oscar-jelölt Ethan Hawke és a Golden Globe-díjas Oscar Isaac. A két sztár éppen egy pad mellett nyújtott futás után, amikor az RTL Klub riporterének, Gosztonyi Zsoltnak sikerült elcsípnie őket a hétvégén.

Isaacnek már ismerős lehet Budapest, hiszen tavaly és tavalyelőtt hazánkban forgatta az idén októberben érkező Dűne remake-et. Isaac és Hawke a következő hónapokban készülő Moon Knight (Holdlovag) című Marvel-sorozat forgatására érkezett hazánkba.

A Marvel filmeseinek sem ismeretlen a főváros, hiszen itt forgatták a július 9-én megjelenő Fekete Özvegy filmet Scarlett Johansson főszereplésével. A filmben számos Budapesti nevezetesség is feltűnik majd. Az egy hete kiadott előzetesben például a Parlament, a Citadella, a Keleti pályaudvar és a Magyar Tudományos Akadémia is felbukkant.

A Fekete Özveggyel ellentétben a várhatóan 2022-ban érkező Moon Knight sorozat kevésbé valószínű, hogy Budapesten játszódik majd. A hatrészes sorozat címszereplője egy Marc Spector nevű, disszociatív személyiségzavarral küzdő zsoldos (őt alakítja majd Oscar Isaac), aki azt hiszi, hogy Honszu ókori egyiptomi holdisten szupererővel ruházta fel. Ethan Hawke a film eddig meg nem nevezett főgonoszát alakítja majd.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!