Élő adásban kiviharzott, majd felmondott az egyik leghíresebb brit műsorvezető, miután leszúrták, hogy folyamatosan Meghan Markle-t kritizálja

2021. március 9. – 22:14

frissítve

Élő adásban kiviharzott, majd felmondott az egyik leghíresebb brit műsorvezető, miután leszúrták, hogy folyamatosan Meghan Markle-t kritizálja
Piers Morgan a 2019-es British Academy Britannia Awards díjátadóján – Fotó: Frazer Harrison / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Felmondott Piers Morgan brit műsorvezető, aki 2015 óta volt az ITV csatorna Good Morning Britain című reggeli műsorának egyik műsorvezetője – írja a Guardian. Morgan a hétfői adásban fejtette ki a véleményét Harry herceg és Meghan Markle Oprah Winfrey-nek adott interjújáról, amiben a sussexi hercegnő arról beszélt, hogy a királyi család tagjaként érzett magány és intenzív ellenőrzés miatt öngyilkossági gondolatai voltak.

Morgan azt mondta, hogy egy szavát nem hiszi el Markle-nek.

„Azt se hinném el, ha az időjárás-jelentést olvasná fel nekem”

– mondta.

A kijelentései nagy port kavartak, így a keddi műsorban ismét előkerült a kérdés. Ekkor ismét azt mondta, hogy továbbra sem tudja elhinni, amiket a hercegnő az interjúban mondott. Morgan azt is elmondta, hogy ettől függetlenül a mentális egészség és az öngyilkosság kérdései fontos témák, amiket komolyan kell venni.

Nem sokkal később már Alex Bresforddal, a műsor időjósával vitatkozott. Bresford azt mondta, hogy tudja, hogy Morgan régóta, személyesen ismeri Markle-t, még ha a hercegnő egy ideje meg is szakította a kapcsolatot vele.

„Minden joga megvan hozzá, hogy megszakítsa veled a kapcsolatot, ha akarja. Mondott rólad bármit azóta, hogy nem beszéltek? Nem hiszem, hogy mondott volna, de te mégis folyamatosan szidalmazod”

– mondta. Morgan erre kiviharzott a stúdióból.

A kijelentései miatt több mint 41 ezer panasz érkezett az egyik brit médiafelügyeleti hatósághoz, az Ofcomhoz, ami miatt vizsgálat indult ellene. Kedd este végül Morgan bejelentette, hogy otthagyja a műsort.

Morgan ellen indult már hasonló vizsgálat, akkor a nembináris genderidentitás ellen érvelt, sőt, egészen odáig fajult a vitája egy aktivistával, hogy kijelentette, hogy pingvinként tekint magára, és még a profilképét is megváltoztatta a Twitteren. A képen egy pingvin testére vágta rá a saját fejét. Az Ofcom az ezer panasz ellenére nem találta Morgant vétkesnek.

Morgan egyik – mától egykori – műsorvezető társa, Lorraine Kelly a BBC-nek azt mondta, hogy csendesebb lesz mostantól a műsor.

„Természetesen a legjobbakat kívánjuk neki, de mostantól nyugodtabb lesz”

– mondta.

Az ITV vezérigazgatója, Dame Carolyn McCall azt mondta, hogy ő hisz a hercegnőnek, ezért megpróbáltak Morgannel beszélni a dologról, sikertelenül. Állítása szerint a Good Morning Britainben próbálják egy vita több oldalát is megvilágítani, sok hangot próbálnak képviselni. Morgan jellegzetes vita- és interjústílussal bír, gyakran kiabálta túl vitapartnerét, erre utalhatott Kelly azzal, hogy csendesebbek lesznek a reggelek.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!