Csináld magad csülökkel és Zsidaival startolt el a Kifli szállítós bisztrója

2021. február 27. – 17:33

Csináld magad csülökkel és Zsidaival startolt el a Kifli szállítós bisztrója
Pékné módjára készült csülök a Kifli Bisztróból – Fotó: Molnár Réka / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég indult el a Kifli Bisztró, a Kifli.hu online szupermarket készételt kiszállító, csináld magad-szolgáltatása olyan éttermek közreműködésével, mint a Meatology vagy a Zsidai Home. A sokkolva hűtött levesek, pizzák, pecsenyekacsák újdonsága, hogy a megrendelő otthon, saját konyhájában véglegesítheti pár perc alatt a menüt, mintha csak ő főzte volna. De mi az a sokkolva hűtés, mennyire kell ehhez valójában tudni főzni és egyáltalán: kinek jó ez az egész? Kipróbáltuk.

Zsidai mégis szállít

A cseh Roklikon alapuló Kifli 2019 végén tört be Magyarországra, a pár hónappal később kezdődő járvány, és az azzal járó otthonmaradás miatt egyre népszerűbb lett, ma már nem nehéz bevásárláskor vagy az utcán kiszúrni egy-egy kiflis papírzacskót az embertömegben. A Kifli szól mindenkinek, azoknak is, akik inkább vajból is termelőit szeretnének az asztalra, meg azoknak is, akik jó áron vásárolnának be, és megvárják érte a Kifli ingyenes kiszállítós kuponjait. Hogy ennek fényében kiknek szól a Kifli Bisztró, arról a vállalatot kérdeztük, ők azt mondták, az „étterembe járó közönségnek”, azoknak,

„akik szeretnek jókat enni, de nem feltétlen van idejük elkészíteni vagy elmenni az alapanyagokért a boltba, továbbá akik kényelemben szeretnek készülni az ebédre, vacsira, itt nem lőnénk be kort sem, ez annyira igaz lehet egy 26 évesre, mint egy negyvenesre.”

A Bisztróban a Kifli két étteremmel működik egyelőre együtt: a Meatologyval és a Zsidaihoz tartozó éttermekkel (mint a Spíler vagy a Baltazár), a listát a Kifli szerint pedig tervezik még bővíteni. Zsidai neve egyébként azért különös, mert az első hullám alatt még azt nyilatkozta a kiszállításról a Dining Guide-nak, hogy az

„egy valódi értelemben vett étteremnek nem jó irány, sőt, én ki merem mondani, hogy egyenesen káros.”

A Várban éttermet nyitó, az előző, fideszes I. kerületi önkormányzat vezetése alatt kivételezettnek számító Zsidai korábban hozzátette azt is, „egy igazi étteremnek ősellensége a házhozszállítás”. A Kifli által kiküldött sajtóközleményben a Bisztróval kapcsolatban azt nyilatkozta, „bízunk benne, hogy a vásárlók hamar rájönnek, mennyivel jobb minőséget kapnak a Zsidai Home-mal, mintha készételt szállíttatnának házhoz.”

Csülök Pékné módra WC-papírral

A Bisztró kínálatában találni az ázsiai konyhától a magyaros ételeken át a desszertekig mindent, a vásárlás pedig úgy működik, mint a sima Kifli esetén: felmegyünk az oldalra, kiválasztjuk a szimpatikus ételt, majd a kosárba rakjuk. A minimális összeg 5000 forint, a rendelés expressz szállítással akár 4 órán belül, sima szállítással aznapra vagy másnapra érkezik meg.

Fotó: Molnár Réka / Telex
Fotó: Molnár Réka / Telex

A limit eléréséhez nem muszáj csupán ételt pakolni a kosárba, ahogy azt a Kifli is írja, „akár a napi bevásárlással” is összevonható a Bisztró-rendelés. Egy vásárló egyszerre két adag ételt tud kosárba rakni, ami ezután papírdobozban és zacskóban kap meg. A benne lévő ételekkel még foglalkoznunk kell otthon, ahogy a Kifli ígéri:

„az étterem elkészíti a kívánt ételt, amelyet egyedülálló sokkoló-hűtéses technológiával frissen csomagolnak, majd a ”vendég„ otthon már csak az utolsó simításokat végzi el rajtuk. Ezzel olyan éttermi minőségű ételek kerülnek otthon a tányérra, mintha a vásárló kedvenc éttermébe ült volna be.”

A sokkolva hűtésről kérdésünkre elmondták, ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy 75 fokról rövid idő alatt 3 fokra hűtik az ételt az elkészítés után, így megőrzi frissességét, illetve szállítható lesz.

Úgynevezett éttermi élmény

Mi vacsorára két főételt, az egyébként is könnyen elkészíthető arrabiata tésztát (2500 forint), illetve egy nehezebb, Pékné módjára készült csülköt (4790 forint) rendeltünk, amit magunktól a nulláról megsütni önmagában több óra lenne. Az ételek valóban papírdobozban érkeztek ki, a dobozban a tésztához két, a csülökhöz négy zacskót kaptunk.

Fotó: Molnár Réka / Telex Fotó: Molnár Réka / Telex
Fotó: Molnár Réka / Telex
Fotó: Molnár Réka / Telex

A látottak leírásába egy éles elméjű krónikás tolla is könnyen beletörne, feküdt a dobozokban előfőzött(nek tűnő?) tészta, aszpikban (?) pácolódó csülök, hagymás-krumplis ragu és két kisebb zacskónyi csalamádé. Az ételek készítését az egyszerűbb arrabiatával kezdtük. A dobozban található utasítás előre jelezte nekünk, hogy főzési kísérletünkhöz szükségünk lesz lábasra, ollóra, tésztaszűrőre, csipeszre, serpenyőre, fakanálra. A leírás alapján az elkészítés ezután egyszerű:

  • Vágjuk ki a szószt tartalmazó zacskót, és „8-10 percig melegítsük a szószt néha meg-meg keverve” el nem árult hőfokon, egy mély serpenyőben;
  • Közben bontsuk ki a tésztát, mely előtt, idézzük, „egy nagy lábasban irreálisan sok vizet” forralunk, hogy aztán ebben egy perc alatt készre főzzük a tésztát;
  • Az így elkészült főételre pedig végső simításként szórjuk rá a parmezánt. Mi ezt a lépést kihagytuk, mert a sajtot sajnos kihagyták a dobozból.

Az ételek elkészítését videók is segítik, ami a csülökhöz különösen hasznosnak tűnt olyan kérdések megválaszolásában, minthogy miért, hogyan és meddig mossuk le a kocsonyás réteget a zacskós csülkünkről.

A csülök Pékné módra hasonlóan pár lépésből áll, de kicsit időigényesebb, illetve némi konyhai jártasságot is megkíván. Ehhez például érdemes tudni, hogy mennyi idő előmelegíteni a sütőt vagy hogy érdemes-e pánikolni, ha nincs légkeveréses sütőnk (utóbbira válasz, hogy ahogy a sütemények, úgy valószínűleg ez sem lesz az igazi a régi gáztűzhelyek sütőjében). Ezután pár dolgot kell tennünk a dobozra írt utasítások alapján:

  • Először lemossuk a csülköt, majd szárazra töröljük és „230-240 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 12-14 perc alatt ropogósra sütjük” egy sütőpapírral bélelt tepsiben;
  • Míg sül, kivesszük a pékragut és kevés zsiradékon átmelegítjük (vagy lefedve 5-6 percig mikrózzuk) (mi ezt fancy mangalicazsírral tettük meg, hogy kimaxoljuk az ízélményt;
  • Végül pedig a csülköt körettel, csalamádéval együtt tálaljuk.

A tésztát két főre, míg a csülköt három főre ajánlották, amivel nem is volt probléma, az adagok egyáltalán nem kis mennyiségek. Előny az is, főként a csülök esetén, hogy az elkészítés valóban gyorsabb, mint hogyha mindent magunk csinálnánk a kezdetektől, a hús esetén pedig az attól való félelmet is megspóroljuk, hogy az nem sült át rendesen, vagy hogy elrontottuk a fűszerezést.

Az ízek viszont biztosan nem olyanok, mintha „kedvenc éttermünkben lennénk”, az utólagos fűszerezés bőven ráfér az ételekre, az arrabiata esetén a pepecselés biztos nem éri meg annak fényében, hogy egyébként mennyire egyszerű elkészíteni akkor is, ha a nulláról kezdjük. A csülöknél a köret tényleg kiemelkedően finom volt, a hús elkészítése viszont önmagában inkább a tűzhely körülötti kacagásért érte meg, míg versenyzik az ember a másikkal, hogy ki mossa le a nyálkás aszpikot a csap alatt. Szórakozásnak az utána következő mosogatással együtt tényleg kiváló, ha viszont csak vacsoráznánk egyet, ahhoz még mindig könnyebb simán rendelni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!