Köszönjük! – reagált a hollywoodi színészcéh, miután Trump kilépett

2021. február 05. – 11:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump egy levél kíséretében kilépett a hollywoodi színészcéhből, a SAG-AFTRA-ból, miután a szervezet a Capitolium január eleji ostromában játszott szerepe miatt kilátásba helyezte az elnök kizárását.

Trump tegnapi levelében többek között így fogalmazott:

Az önök úgynevezett Fegyelmi Bizottságának szakszervezeti tagságom visszavonásával kapcsolatban írok.

Kit érdekel! Bár nem ismerem a munkásságukat, a sajátomra viszont nagyon büszke vagyok,

- írja Trump az amerikai filmgyártásban az 1930-as évek óta megkerülhetetlen szervezetnek, majd felsorolja alakításait:

  • Reszekessetek betörők 2
  • Zoolander
  • Tőzsdecápák: A pénz nem alszik
  • Kaliforniába jöttem
  • Saturday Night Live
  • A tanonc.

Leveléből kimaradt viszont a Precious Metal zenekar videóklipje, bár ez utóbbiba végül Trump nem is került bele, mivel a forgatás után a zenekar nem volt hajlandó kifizetni neki 250 ezer dollárt, az eredetileg megbeszélt 10 ezer helyett. Kimaradt még a Wrestlemania 23 és A kis gézengúzok is:

„Szervezetük keveset tett tagjaiért, értem pedig semmit – a tagdíjak beszedésén és az Amerikához méltatlan és veszélyes irányultságán kívül. Tájékoztatom önöket, hogy azonnali hatállyal kilépek. Semmit nem tettek értem” – zárja sorait a színész.

Trump levelére a céh nagyon szűkszavú közleményt adott ki, amelyben csak ennyi áll:

Köszönjük.