Elválik Kim Kardashian és Kanye West

2021. január 6. – 08:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több forrás is megerősítette a Page Six nevű oldalnak, hogy Kim Kardashian és Kanye West hat év házasság után elválik, írja a lap.

Kim Kardashian és Kanye West 2020 januárjában Párizsban – Fotó: Mehdi Taamallah / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Kim Kardashian és Kanye West 2020 januárjában Párizsban – Fotó: Mehdi Taamallah / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Kardashian állítólag már a „sztárok válóperes ügyvédjének” számító Laura Wassert is felkereste. Kardashian már nem viseli jegygyűrűjét, West pedig távol maradt a közös családi karácsonyozástól idén. A lap egyik forrása szerint habár „Kim sokat segített Kanye mentális problémáiban, a válás azért jött el, mert Kim az elmúlt időkben felnőtt a feladathoz”. Kiemelte azt is, hogy Kardashian „komolyan gondolja, hogy ügyvéd szeretne lenni”, miközben férje „olyan őrültségekkel” áll ki a nyilvánosság elé, mint indulása a 2020-as amerikai elnökválasztáson.

Kanye West 2020. július 4-én, az amerikaiak Függetlenségi Napján bejelentette, hogy elindul jelöltként az elnökválasztáson. Azt írta,

„Be kell teljesítenünk az Amerikában rejlő ígéretet. Bíznunk kell Istenben, közös víziót kell kialakítanunk, és közösen kell építenünk a jövőnket. Elindulok az Egyesült Államok elnökségéért.”

A Deadline ekkor arról írt, az énekes 2014 óta már többedjére lengeti be elnöki indulását, de feltételezhetően nem politikai szándék, hanem inkább önpromóció van mögötte. West Istenhez fordulása szintén közrejátszhatott az énekes érdekesnek mondható lépéseiben. Csak 2019-ben West megrendezett egy Biblia-központú operát, de hirtelen jött pálfordulása után bejelentette azt is, hogy elhagyja a rappet, mert az a Sátán zenéje. Ezt végül nem tette, amiért West szerint Isten meg is jutalmazta őt 68 millió dollárnyi adóvisszatérítéssel.

2020-ra az énekes már dollármilliárdosnak számított, teljes vagyonának és vállalkozásainak értéke elérte az 1,3 milliárd dollárt a Guardian szerint. Az énekes cége a koronavírus alatt 2 millió dollár támogatást is kapott az amerikai segélyalaptól. A Page Six szerint a házaspár közös ingatlanjaikról és a vagyoni osztozkodásról egyelőre nem döntöttek.

Kim Kardashian és Kanye West 2012-ben kezdett el ismerkedni, Kardashiannak a mostani lenne a harmadik válása. 2014-ben házasodtak össze, négy gyermekük van.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!