Deepfake királynő mondta a karácsonyi köszöntőt egy brit tévében, felháborodott a fél ország

2020. december 24. – 22:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az angol Channel 4 közszolgálati tévén mondott karácsonyi köszöntőt II. Erzsébet, minden britek királynője. Pontosabban egy számítógépes trükkfigura, aki éppen annyira hasonlított a 94 éves uralkodóra, hogy első pillantásra össze lehessen keverni vele, de másodjára már bizarr műanyag másolatnak tűnjön. A digitális királynőt a deepfake technológiával keltették életre, ez az a mesterséges intelligenciás trükk, amitől pár éve retteg mindenki, mert előbb-utóbb olyan élethű hamis videókat lehet majd vele csinálni, amit senki nem tud megkülönböztetni az eredetitől. Ma még nem tartunk itt, amint az videóból látható is:

A kamukirálynő öt perces beszédében röviden értékelte az évet, kitérve olyan kényes témákra is, mint Harry herceg és Meghan Markle távozása a királyi házból, vagy a yorki herceg kapcsolata a szexbotrányba keveredett, majd zavaros körülmények között meghalt Jeffrey Epsteinnel. (A hangját egyébként egy ismert brit színész, Debra Stephenson adta.) Végül még egy rövid tiktokos táncos koreográfiát kis bemutatott, nehogy véletlenül bárki is komolyan vegye az egészet.

Még vége se lett a műsornak, de már állt a bál, rengeteg brit tartotta felháborító tiszteletlenségnek a digitális trükközést. A tévécsatornát elárasztották a panaszok és fenyegetések.

A Channel 4 illetékesei most azzal próbálják csillapítani a botrányt – kevés sikerrel egyébként –, hogy az egész műsorszámmal csak a fake news jelenségre akarták felhívni a figyelmet.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!