Rékasi Károly csak viccelt, amikor azt mondta a Reggeli műsorvezetőinek, hogy virággyilkosok

2020. december 22. – 13:59

Másolás

Vágólapra másolva

„Éppen most nézem vissza ezt a riportot, mert én is olvastam, nekem is jöttek visszajelzések. Nem tudom, ki mit érthetett félre. Senkit nem szándékoztam megbántani. Miért is tenném? Tényleg azon kaptam magam, hogy rajtam van maszk, egyébként meg mindenki eldönti maga, hogy ő akar-e a másik emberre odafigyelni vagy sem. Azért tettem csak szóvá, mert azt láttam, hogy rajtuk nincs, de én ezzel nem bíráltam, nem ítélkeztem senki fölött. Végül én alkalmazkodtam hozzájuk, nem kértem, hogy vegyenek fel maszkot” – reagált a koronavíruson nemrég enyhe tünetekkel átesett Rékasi Károly arra a hírcunamira, ami azután következett, hogy kedden reggel az RTL Klub Reggeliben adott interjújában megjegyezte Szabó Zsófinak és Papp Gergőnek, az RTL Klub műsorvezetőinek, hogy rajtuk nincs maszk, rajta meg van.

A Barátok közt színésze ezután a műsorban a díszletben látható hervadt mikulásvirágra is kitért, amikor azt mondta, ne adjanak neki ajándékot, legalábbis mikulásvirágot semmiképp, „mert erről elfeledkeztetek, hogy ezt meglocsoltátok volna néhányszor. Tudom, rengeteg a dolgotok, de oda kéne rá figyelni, szóval virággyilkosok vagytok, ezt így nem mondom ki, csak…” – fogalmazott.

Erre a Telex megkeresésére azt mondta, hogy már reggel óta feltűnt neki a díszletben a „két beborult mikulásvirág.” Szerinte a díszletet felügyelő ember hanyagsága az, hogy azt nem vette észre, mert hát halott virágot nem mutogatunk, mondta. Hangsúlyozta, viccnek szánta az ajándékra vonatkozó megjegyzését. „Ha akart volna bárki bármi sértőt találni, akkor talán ezt, hogy én megvádoltam a műsorvezetőket azzal, hogy nem locsoltak virágot. De a maszkkal? Ne vicceljünk már, tényleg.” Rékasi egyébként induló családi vállalkozásukról is beszélt a Reggeliben, a vegetáriánius étkezést kívánják magasabb szintre emelni ezzel.

>>>A Telex legfrissebb híreit itt találja<<<