A terhes Emily Ratajkowski szerint a gyereke neménél fontosabb, hogy milyen ember lesz belőle

2020. október 27. – 20:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: Korábban egy rövidebb változatot közöltünk, a cikket és a címet javítottuk.

A modell Emily Ratajkowski kedden jelentette be egy írásában a Vouge lapban, hogy terhes. Ebben a kis esszéjében arról ír, hogy amikor valaki terhes lesz, a szülőktől rögtön azt kérdezik, milyen nemű gyereket akarnak. Ők erre mindig vicceskedve azt válaszolják, hogy majd a gyerekük 18 éves korában elárulja nekik, milyen nemű.

Ratajkowski azt írja, szerinte egy ember sokkal összetettebb annál, minthogy a neme határozza meg valakiről, milyen ember is lesz, és nekik az sokkal fontosabb, hogy milyen ember lesz majd a gyerekükből, és mennyire változtatja meg őket is majd.

Azt is írja, mindenki elvár valamit a fiú vagy a lánygyerektől. A fiúkra azt mondják, hogy lassabban fejlődnek, és a szülőknek többet kell velük kiskorukban foglalkozni, míg a lányok hamarabb érnek, de érzékenyebbek is. Több ismerőse és barátja azt is mondta neki, hogy például az anya étvágyán is meglátszódik, milyen nemű gyerekkel terhes.

Ratajkowski azt is reméli, hogy ők szülőként minél kevesebb nemi sztereotípiát vetítenek majd a gyerekükre, szülessen lánynak vagy fiúnak. Olyan szülők akarnak lenni, akik előtt a gyerek fel meri vállalni önmagát. De azt is tudja, hogy a társadalom szemében mindig ott lesznek az elvárások a gyereke felé, attól függően, milyen nemű lesz.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!