Volt egyszer egy színház, amit lebontottak, hogy majd máshol szebbet és nagyobbat építenek helyette, de aztán durván fél évszázadig nem lett az egészből semmi. Amikor aztán végül felhúzták az új épületét, sokan fanyalogva fogadták, míg mások odavoltak érte. Az épület mind a mai napig megosztja a közvéleményt, miközben a városkép szerves részévé vált. Ez a Nemzeti Színház története, amit sokan ismernek. Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy ez a sztori nemcsak a budapesti, hanem a Győri Nemzeti Színházra is szóról szóra igaz.
Nagyon szerencsés helyzetben van, aki Győr modern építészetével szeretne foglalkozni. Van ugyanis a városnak egy szülötte, Hartmann Gergely építész, aki tudományos alapossággal dolgozta fel a település építészettörténetét az első világháború és a rendszerváltás között. A Modern Győr oldalon aztán közzé is tette munkáit, gazdag képanyaggal, olvasmányos stílusban. Szóval, ha valaki a város felfedezésére indul, már ott is van a zsebében a szükséges építészeti útikönyv.
Erről a honlapról kiderül, hogy a megyeszékhelyet nemcsak pompás barokk belvárosa, középkori eredetű székesegyháza vagy épp híres cégérei miatt érdemes felkeresni, hanem modern épületeiért is. Hogy ez utóbbiak közül melyik a legszebb vagy a legeredetibb, azon hosszan lehetne vitatkozni, de ahhoz semmi kétség nem fér, hogy a legnagyobb, a leglátványosabb, a legikonikusabb és a legmegosztóbb a Győri Nemzeti Színház.
Én a magam részéről úgy vagyok vele, mint a századfordulós pesti bérpalotákkal. Ha most merülne fel a kérdés, hogy egy földszintes városnegyedbe beépítsenek-e egy ilyen monstrumot, azt mondanám: semmiképp! Ha viszont az lenne a kérdés, hogy lebontsák-e a már álló házat, hogy a helyére mást építsenek, ugyanezt felelném: semmiképp!
Győr első állandó színháza meglepően korán, már a 18. század végén megépült, és többszöri átalakítgatással egészen az 1934-ig szolgált. Akkor végképp kinőtte a város, szóval lebontották, hogy nagyobbat építsenek. Aztán pont úgy jártak, mint az ország egy évszázaddal később a Közlekedési Múzeummal: a régit lerombolták, az új meg csak nem akart felépülni, pedig folyton új tervek születtek rá.
A húszas évek végén kiírt pályázaton egy modernista terv diadalmaskodott Győrött, aztán született egy szocreál elképzelés is az ötvenesekben, de egyik sem valósult meg. Abban mindkettő hasonlított a maira, hogy a megrendelők hatalmas méretekben gondolkodtak. Mindeközben a színház egy átalakított bérházba költözött a harmincas években. (Ez az ideiglenesnek szánt átépítés amúgy olyan jól sikerült, hogy az épület mind a mai napig színjátszóhelyként működik, jelenleg a Vaskakas Bábszínház társulatának ad otthont.)
Végül hosszú huzavona után, 1978-ban nyílt meg Győr új színháza, amely átadásakor még Kisfaludy Károly nevét viselte. Aki először látja meg az épületet a város fölé magasodni, abban óhatatlanul felmerülnek a következő kérdések: miért ekkora? Miért lóg ki ennyire a környezetéből? És – ami talán a legfontosabb – miért ilyen furcsa az alakja?
Ami a méretét illeti, azt már egy évszázaddal ezelőtt is grandiózusra tervezték. Aztán az évtizedek alatt egyre nagyobb lett a tervezőasztalokon. Nemcsak a színpad és a színpadtechnika, a nézőtér, büfé, irodák, próbatermek, öltözők és más megszokott funkciók kaptak benne helyet, hanem olyanok is, amiket manapság már gyakran külső helyszínekre szerveznek ki. Ilyen például az asztalos-, a lakatos- vagy a parókakészítő műhely, a varroda, vagy a festő- és a szobrászműterem, na meg a kantin. Előtte utoljára 1911-ben (!) épült jelentős színház Magyarországon, szóval az igények már mások voltak.
Mindemellett előre gondoltak arra is, hogy megépülte után egy balett-társulatnak is otthont adjon a ház. Így is történt: a színház megnyitását követő évben megszületett a Győri Balett, ami villámgyorsan ország- és világszerte ismertté vált. A friss, meghökkentő, kortárs felfogásban játszó csapat neve egybeforrt a hasonló szellemiségben fogant épületével.
Persze egy ilyen presztízsberuházás esetében a méretnek más oka is van: hirdeti a város nagyságát. A szocializmusban központosított hatalom működött ugyan, de voltak erős települések. Ilyen volt Győr is, ahol a színház építésének állítólag 95 százalékát a város állta. Ez mai ésszel szinte felfoghatatlan. Ennek megfelelően a helyi építészcsapat (Győriterv) dolgozott a házon Vincze Kálmán és Harmati János vezetésével.
Ez volt megépültekor egész Közép-Európa legnagyobb színháza, Magyarország legnagyobb színpadával. Utóbbi ma is igaz: a Győri Nemzeti Színház tulajdonképpen bármilyen produkciót be tud fogadni, de az ide tervezett díszletek nem feltétlenül működnek máshol – előfordulhat, hogy nincs hely a felépítésükre.
Bombicz Barbara, a Győri Balett alapítója és örökös tagja – aki a világ számos jelentős színpadán megfordult –, néhány éve hosszan ecsetelte az épület kiváló adottságait, többek közt azt írva, hogy:
„Mutasson nekem valaki még egy színházat, amelyben mindez egyszerre megvan: olyat, amelynek 14 méter széles a színpadnyílása. Hátrafelé annyira mély, hogy innen is lehet a háttérfüggöny operafóliájára vetíteni. Jobbra és balra is van oldalszínpada, ahol kész, színpad méretű díszletek várakozhatnak, és mindemellett marad hely a kulisszákban. A színpadnak építettek forgót, egyes rekeszek előre, hátra tolhatók és süllyeszthetők. Létezik zenekari árok, ami, ha szükséges, befedhető.”
Furcsa módon ez a hatalmas és minden igényt kielégítő színpad az oka annak, hogy az épület ilyen magas lett. A díszletek mozgatásához ugyanis zsinórpadlásra van szükség, ahová fel lehet húzni egy egész teret betöltő díszletet is. Ahol szűk utcák által határolva, magas házak közé épült a színház, ott nem olyan feltűnő az ilyen zsinórpadlás jelenléte. Gondoljunk csak az Operaházra, mely szépen belesimul a homlokzatok közé, ha az Andrássy úton sétálunk, de ha a tetők szintjét nézzük, akkor durván kilóg, csak a Bazilika magasodik fölé.
Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy tulajdonképpen szerencse, hogy a színház ennyire a környezete fölé magasodik. Az eredeti tervek szerint ugyanis nem lógott volna ki ennyire: a megvalósultnál jóval nagyobb területen bontották volna el az egy-két szintes házakat, a helyükre pedig a mainál több tízemeletest húztak volna fel. Vagyis az az egyik oldalán alacsony, a másikon magas forma átmenetet képezett volna az alacsonyabb és magasabb városrész között – mint ahogy részben képez is.
Részben ennek az átmenetnek köszönhetően alakult ki az a jellegzetes alak, amit a legtöbben síugrósáncnak becéznek (bár a helyi városvédőknél olvashatunk olyat is, hogy „a hatalmas test szinte tyúkanyóként ül a belvároson”). A síugrósánc amúgy nemcsak a forma miatt jó hasonlat, hanem azért is, mert az épületnek valóban van köze a síeléshez.
Ez a ferde tető ugyanis Magyarországon egyedülálló technológiával közel 80 méter fesztávval fedi le az egész épületet. Messziről szilárdnak tűnik, de ha közvetlenül alatta sétálunk, gyanúsan áttetsző. Ha pedig kilépünk rá, akkor meglepő módon inog a lépések alatt. Ez egy kábeltető, amit kifeszített acélsodronyok tartanak. Ezek a kábelek az egykori Csehszlovákia síparadicsomaiban szolgáltak, a lanovkák közlekedtek rajtuk. Ezeket azonban biztonsági okokból öt–tíz évente cserélni kell, ugyanakkor más célokra még felhasználhatók. Így kerültek a Győri Nemzeti Színház tetőszerkezetébe.
De nem csak a teteje, a homlokzatai is izgalmasak az épületnek. A főhomlokzat csupaüveg felületének egészen más megjelenése van, mint a hátsó homlokzatnak. Mivel ez utóbbi is egy forgalmas útra néz, ennek is karakteres megjelenést adtak, de úgy, hogy a városképbe illeszkedjék. Ha valaki nem tudja, hogy ez egy színház, könnyen azt hiheti, hogy egy hotel – csak épp a bejárat hiányzik.
Persze a leglátványosabb a két oldalhomlokzat. Ezekre az óriási, ablaktalan felületekre eredetileg betondíszítést szerettek volna a tervezők, de szerencsére sikerült megnyerni az ügynek az akkor már nemzetközi ismertségnek örvendő, magyar származású Victor Vasarelyt. Ahogy az építésen dolgozó Války István, a megyei Beruházási Vállalat igazgató főmérnöke meséli, ők kérték meg a mestert, hogy ha lehet, akkor egyforma, nem túl bonyolult elemeket tervezzen, amiket egy egyszerű szakmunkás is a helyére tud tenni. Megszületett a mű, a két hatalmas mozaik, amelyek egymás inverzei. Mivel idehaza senki nem tudta garantálni az időjárás-állóságot egy ilyen alkotás esetében, az elemeket végül Svédországban gyártották le.
Harmati János visszaemlékezése szerint, mikor megkérdezték, hogy mennyivel tartoznak, Vasarely „azt mondta, hogy azt úgysem tudjuk megfizetni, tehát nem kér érte semmit, fogadjuk adományként”.
Az épület díszítésében egy másik korabeli sztárművész is részt vett, az akkoriban Amerikában élő Szász Endre. Ő készítette el azt a két, egyenként közel húsz négyzetméteres, Hollóházán készült porcelánképet, amelyek a színház előcsarnokában láthatók. Az egyik címe Életfa, a másiké Lángoló kulcs – mindkettőn sokáig merenghet az ember.
Ám az előcsarnok önmagában is látványos, már eleve attól, hogy egyáltalán létezik. Ma már ritkán bánnak ilyen bőkezűen a térrel, megadva a megérkezés élményét. De nem csak az előcsarnok tágas, hanem a közel hétszáz fő befogására alkalmas nézőtér is. Több helyütt olvasni arról, hogy mennyire kényelmesen lehet elférni a fotelnak beillő székeken, és hogy olyan lejtősen van kialakítva, mint egy ókori amfiteátrum. Vagyis mindenki lát mindent.
Igaz, az akkori nagyvonalúságban kisebb játszóhelyre nem gondoltak, pedig idővel szükség lett egy kamarateremre is. Ezt szerencsére sikerült orvosolni: a korábbi asztalos és díszletépítő műhely átépítésével kialakították a 120 fős Kisfaludy termet.
Ugyanakkor ennek a nagyvonalúságnak ára van – szó szerint. Fél évszázada még nem volt szempont az energiahatékonyság, meg úgy általában a fenntartás költségei sem. Pedig akkor még új volt az épület. Ma már, amikor alaposan eljárt felette az idő, és amúgy is megérett a renoválásra, sokkal fontosabbá vált a költséghatékonyság.
Úgyhogy időről időre felmerül az épület felújítása vagy átépítése, sőt lebontása is. Ez utóbbi komoly vitákat váltott ki, a legutóbbi fejlemények szerint erről szerencsére letett a város vezetése, aminek szívből örülök. Ne feledjük, volt már egyszer olyan, hogy egy ikonikus épületét lebontotta Győr, amit nem sokkal később meg is bánt mindenki. Bízom benne, hogy ez nem fog megismétlődni még egyszer.
Köszönet Páros Róbert műszaki igazgatónak, aki végigvezetett bennünket az épületen. Az épületnek nem csak a közönségforgalmi, hanem a „kulisszák mögötti” terei is látogathatók időnként, amiről bővebb információt a színház tud adni.