Többször játszottuk a Húsrágó hídverőt, mint ahány kávét egy presszós lefőz

2022. december 17. – 07:55

Többször játszottuk a Húsrágó hídverőt, mint ahány kávét egy presszós lefőz
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken este mutattuk be rendszeres támogatóinknak a Kispál és a Borz újraalakulásáról szóló dokumentumfilmünket. Lengyel-Szabó Péter filmjéből kiderül, Kispál András szerint ehhez meg kellett bácsisodni, a következő lemezük pedig lehet, hogy posztumusz fog kijönni. Lovasi András úgy látja, a zenei sznobok kedvelik őket, és januártól ismét a Kispál és a Borz lesz az első számú dolog az életében. A filmbemutató utáni beszélgetésen szóba került az is, miért Zürichben adják az első koncertjüket jövőre, és hogy kinek mi a kedvenc Kispál-száma.

A rég feloszlott zenekarok újraalakulásának szinte mindig az az egyetlen értelme, hogy az őszülő bandatagok és az őszülő rajongók kínosan bizonygassák egymásnak: még nem öregedtek meg annyira. Na ez az, ami nem történt meg a Kispál és a Borzzal, amikor sok év kihagyás után idén nyáron újra összeálltak, és az első koncertjükön, Orfűn az első sorokban a régi rajongók között szép számmal tomboltak középiskolások és egyetemisták is. Olyanok, akik közül sokaknak ez volt életük első Kispál-koncertje.

És ezt látva felmerül a kérdés: mi a fenét zabálnak az emberek a Kispálon annyira, hogy Lovasi András 2022-ben két saját fesztivált is szervezett Orfűre, és mindkettő telt házas lett? Nyilván a hangulatot; na de mi az a hangulat, amit azok is tömegével szeretnek, akik a Kispál aranykorában még nem is éltek? Kicsit erre is kerestük a választ, amikor eldöntöttük, dokumentumfilmet forgatunk az együttes újraalakulásáról.

Kifulladt, aztán egyszer csak megint összeállt

A Kispál és a Borzot 1987-ben alapították, a kilencvenes években a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb együttesévé váltak, utolsó albumukat 2004-ben adták ki. Onnantól kezdve saját bevallásuk szerint is „lehetett érezni a döcögést”, 2010-ben hivatalosan feloszlottak, utolsó koncertjüket 2016-ban adták.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Aztán teltek az évek, Lovasi néha a Kiscsillaggal, néha szólóban turnézott, de közben mindenki tudta, hogy az igazi a Kispál és a Borz volt, és még a Kiscsillag koncertjein is mindenki azt várta, mikor játszanak el végre egy kispálos számot. Én is, aki akkor még nem is éltem, amikor Lovasi már rég azt énekelte, hogy

holnap kijön egy óriás, téged megesz, engem elás, és nem csinál semmi mást, ez a kurva nagy óriás.

És aztán egy ponton ez az igazi újra összeállt, augusztus 27-én ismét együtt lépett fel Orfűn Kispál András, Lovasi András és Dióssy D. Ákos. Lengyel-Szabó Péter, a Telex videórovatának vezetője, Vincze Barbara újságírónk és Szilágyi Máté videóriporter kollégánk pedig dokumentumfilmet forgatott a nagy visszatérésről. A filmben velük, a három főszereplővel jártuk körbe az együttes felbomlásának történetét, okait, aztán az utat, amelyen eljutottak az újraalakulásig. Az előzetes hozzá:

A Telex dokumentumfilmjét december 16-án pénteken mutattuk be támogatóinknak a budapesti Átrium színházban, azok a rendszeres támogatóink akik pedig nem tudtak eljönni, szombat délelőtt e-mailben kapják meg, hogy még a vasárnap esti telexes premier előtt megnézhessék.

Hogy miről van szó a filmben? Arról, hogy két ötvenes figura beszél a szexuális és egészségügyi problémáiról. Na jó, arról is, hogy hogyan ment tönkre a kétezres években az alkotómunka a Kispálban, milyen konfliktusok voltak az együttesben, és ki mit gondolt egymásról akkoriban, ki mit gondol most. Spoiler: Kispál András szerint Lovasi sokkal jobb arc mostanában, mint volt még pár évvel ezelőtt.

Egy kisnyugdíjas, akinek a nevét nyolcmillió ember ismeri

A vetítés után Sajó Dávid kollégánk beszélgetett a film készítőivel, Vincze Barbarával, Lengyel-Szabó Péterrel és Szilágyi Mátéval. Ezután a kispálosok következtek, ez a beszélgetés december végén a nemrégiben a Telexre költözött, hetente jelentkező After Sajó Dáviddal podcastban lesz hallgatható.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Anélkül, hogy túl sokat elárulnánk az elhangzottakból, a beszélgetés során visszatérő téma volt, hogy milyen nevet adjanak a kispálosok a következő albumuknak, az egyik elejtett tippjük pedig a Mellékszál volt. Kiderült az is, jövőre Magyarországon csak egy duplakoncertet adnak, azt is a Budapest Parkban, a többit a határon túli magyaroknak. A turné első állomása Zürich lesz, elmondásuk szerint azért, mert ott „úgyis olyan kevesen hallgatják meg őket, hogy ha mindent elrontanak, az se derül majd ki”.

A beszélgetés végén az is felmerült, hogy kinek melyik a kedvenc saját száma. Kispálnak a Dal elalváshoz a kedvence, Dióssynak az Illéri, Lovasinak viszont a Húsrágó hídverő. Ezt hallva Kispál csak legyintett, majd lemondóan annyit mondott, szerinte:

azt többször lejátszották már, mint ahány kávét egy presszós életében lefőzött.

A Kispál-filmet vasárnap este a Telexen is bemutatjuk, és ugyanekkortól a Telex YouTube-csatornáján is elérhető lesz, amire itt lehet feliratkozni. A bemutatós beszélgetés pedig december végén az After Sajó Dáviddal podcastunk csatornáján jön ki, amire itt érdemes feliratkozni.

Kedvenceink