Centrum nejlonszatyor még volt, de a zacskós tejet már újra kellett gyártani A besúgóhoz

A narancssárga Centrum nejlonszatyrok a nyolcvanas évek ikonikus tárgyai közé tartoznak, de a Centrum Áruházak már több mint húsz éve megszűntek. Ezek többször is feltűnnek a sorozatban, hol sikerült találni ilyeneket?

A nyolcvanas évek most újra rendkívül népszerű, és megvan ennek a korszaknak a gyűjtői közössége. Nagyon sok zacskógyűjtő is van, akik ilyen régi nejlontáskákat árulnak. Ezek a tárgyak most népszerűek, és rendkívül drágák is. Szerencsére a berendező cégnek is volt néhány ilyenje, de vettünk is párat belőle.

A besúgó harminchét évvel ezelőtt játszódik. Ez látszólag nem olyan sok idő, de voltak olyan dolgok, amiket már újra kellett gyártani a sorozathoz?

Ilyenek például a korabeli zacskós tejek. Ezeket a grafikusunk régi képek alapján megtervezte, a berendezők pedig legyártották. Az elején sokat küszködtek azzal, hogy hogyan hegesszék le a tejjel töltött zacskókat, aztán persze rájöttek, hogy erre az égvilágon semmi szükség. Sokkal egyszerűbb üresen összehegeszteni a zacskókat, ezután ki lehet vágni őket, és beléjük lehet tölteni a tejet, hiszen a sorozatban úgyis mindig nyitva vannak.

Honnan lehet szerezni ma Lux szappant 1985-ből?

Ebben van egy kis csalás azért. Vettünk szappant, a csomagolást pedig Réczey Zoltán grafikus tervezte újra. Szó szerint újra kellett tervezni, mert a sorozatban jogdíj nélkül nem szerepelhet az igazi Lux. Ehhez tehát kicsit meg kellett változtatni a régi Lux szappan borítóján szereplő fotót, a színt és a betűtípust is, de az egész összképe mégis hasonlít az eredeti retró szappanra.

Ebben az időszakban a mobilok még sehol nem voltak, sőt még otthon se volt mindenkinek vezetékes telefonja. Honnan tudtatok előkeríteni akkori telefonfülkét, és korabeli, falra szerelhető, nyilvános telefont?

A tervezésnél utánanéztünk a fülkék történetének. Kiderült, hogy Magyarországon soha nem voltak egységes, jellegzetes telefonfülkék, mint például Londonban vagy Párizsban. Ilyen értelemben ezért könnyű dolgunk is volt, mert szinte mindent lehetett használni a sorozathoz: a régi zöld-sárga telefonfülkét, ami még a húszas– harmincas évekből származott, de ebben az időben volt már a falra szerelt buborék is, amely alatt néha kék, vörös vagy sárgás színű volt a telefon.

Mi van akkor, ha egy tárgy nagyon kellene, de se beszerezni, se újragyártani nem lehet, vagy nincs rá pénz?

Több olyan dolog volt, amit a tervezésnél szerettünk volna szerepeltetni a sorozatban, de aztán lemondtuk róla. Pedig hatan állandóan böngésztük a különböző aukciós weboldalakat, építőanyag-kereskedéseket. A régi asztali telefonok beszerzése egyszerűnek tűnhet, de Csaplár elvtárs irodájába több, azonos, viszont különböző színű készülék kellett. Ezt végül csak az akkori korhoz képest régebbi dizájnú telefonokkal tudtuk megoldani, ami annyiban azért stimmel, hogy a Kádár-kori államigazgatás irodáiban is megállt az idő, és azok tele voltak régi tárgyakkal. Amikor nem találtunk megfelelő tárgyat vagy berendezést, akkor néha azt a megoldást választottuk, hogy egy jelenetben inkább sötét volt a háttér. Olyan is előfordult, hogy csak egy korabeli rendőrségi adó-vevő készüléket tudtunk szerezni, de aztán a forgatás előtt mégis kiderült: egy gyűjtőnél még van belőle kettő. Ő ráadásul azt is el tudta mondani nekünk, hogyan működtek ezek egykor, melyik gombot kell megnyomni rajta, mert nekünk fogalmunk se volt róla. Tőle tudtuk meg azt is, hogy A Pogány Madonnában ezeket annak idején rosszul használták.

A besúgóhoz sokat tanulmányoztad ezt a korszakot. Ha most egy másik sorozatban egy rövid jelenethez olyan hátteret kellene berendezned, amelyből a néző azonnal tudná, hogy a nyolcvanas évek Magyarországán van, akkor miket tennél oda?

Ehhez egy kicsit konkrétabban kellene meghatározni a feladatot. A jelenet szándéka a fontos, az, hogy ez melyik korban játszódik, csak egy adottság. A világításról és a kompozícióról kell beszélnünk. Amikor a jelenetnek megvan a helyszíne, utána kezdődik, hogy mit csinálnak a szereplők, például milyen székeken ülnek az emberek, milyen szekrénysor van a szobában, és nagyon nem mindegy az építészeti környezet, milyenek az ablakok és az ajtók. Egyébként A besúgóban sem minden a nyolcvanas évekből származik.

Hogyhogy?

Gondolj csak bele abba, hogy a legtöbb ember abban az időben se az akkori legmodernebb, nyolcvanas évekbeli bútorokkal vagy tárgyakkal rendezte be az otthonát. Az akkori belső terek még inkább a hetvenes évek közepének, végének tárgyaival voltak tele. Természetesen ilyenkor a berendezés a filmbeli karakterektől is függ. Ha a film úgy kívánja, és egy olyan embert akarunk bemutatni, akkor az ő lakásába természetesen a kornak megfelelő, legmodernebb bútorokat vagy tárgyakat tesszük be. Vidéken jellemzőbb volt ugyanakkor, hogy a családok jobban megőrizték a nagyszülőktől örökölt, régebbi dolgokat. A besúgó első epizódjában van egy vidéki jelenet: a házban minden bútor a hetvenes évek formavilágát követi, és mielőtt a sorozat főszereplője elindul a budapesti kollégiumba, a család egy Zsolnayhoz hasonlító, klasszikus étkészletből eszi az ebédet.

Az HBO a látványtervezőket is pályáztatta a produkcióhoz. Mennyi munkád volt abban, hogy egyáltalán megkapd ezt a feladatot?

Két hét ment rá a felkészülésre és az elképzelések kidolgozására. Ezt nagyrészt a nyaralás közben csináltam este, amikor a család aludt.

Mi vonzott ebben a lehetőségben? Mennyire játszottak itt szerepet a saját emlékeid?

Elsőre általában nehéz eldönteni, hogy melyik munkát vállalja el az ember, mert lehet, hogy jó a forgatókönyv, de nem biztos, hogy jó lesz a stáb. Itt az ragadott meg, hogy én nagyon szerettem gyereknek lenni a nyolcvanas években. Emlékszem, már akkor is az apró részletekre és tárgyakra figyeltem, nem annyira az emberekre. Sokat gondolkozom azon, mennyivel nehezebb most az én gyerekeimnek felnőni, vagy mennyivel reálisabb világképük van a mostani huszonöt-harminc éveseknek. Az én gyerekkorom egy nagyon örömteli és perspektivikus időszak volt a rendszerváltás korában. Napról napra új dolgok történtek, egyre érdekesebb lett minden, folyamatosan nyílt ki számunkra a horizont. Azért örültem ennek a forgatókönyvnek, mert ebben a sorozatban az HBO se a nyolcvanas évek nyomasztó, kelet-közép-európai oldalát akarta megmutatni, hanem azt, ahogy ezt az akkori egyetemisták, fiatalok láthatták: a lehetőségek időszakát, a korszak örömteli oldalát.

Sokan számon is kérik a sorozaton, hogy „túl színes”, nekik nem ilyenek voltak az emlékeik erről az időszakról.

De ez nem is egy dokumentumfilm. Azt gondolom, a nyolcvanas évek mindenkinek nagyon mást jelentett. Nem mindegy, melyik városban, milyen iskolába jártál, és az én szakmám felől nézve az emberek nagyon különböző tárgyi környezetben is nőttek fel. Emiatt nagyon szubjektív emlékek határozzák meg a nézők viszonyulását a sorozathoz. Néha azt mondják a sorozatot nézve, hogy „jé, nálunk otthon pont ilyen volt minden”, vagy azt, hogy „na, hát ilyen biztos nem volt a nyolcvanas években”. Az HBO határozott elvárása az volt, hogy a fiatalok által megélt nyolcvanas éveket idézzük meg a sorozat látványvilágában. Mindezt ráadásul úgy, hogy az egy mai nyugat-európai vagy tengerentúli néző számára is átélhető forma- és színvilágot képviseljen.

Ez akkor néha a korhűség rovására mehetett?

A korhűség ilyenkor csak az egyik szempont a sok közül. Én mindig törekszem a pontosságra, a cél az, hogy az összkép idézze fel a kort. Ha a néző számára sikerül megteremtenünk ezt az érzést, akkor működik a díszlet.

De aztán mindig vannak olyanok, akik rögtön kiszúrják, ha valami nem stimmel. Az első részben például egy vasúti étkezőkocsiban szervezi be az állambiztonság a sorozat főszereplőjét, és azon a régi MÁV-étkezőkocsin nem stimmelnek az üléskárpitok.

Pedig csodálatos dolog volt számunkra, hogy egyáltalán sikerült találnunk egy ilyen régi étkezőkocsit, amit Szlovákiából hoztunk ide a forgatásra. Igen, láttuk hogy ezt már valamennyire felújították, és a kárpit nem korhű. Ilyenkor igyekszünk elvonni a figyelmet, jelen esetben a valóban eredeti, régi utasellátós tárgyakkal, étkészlettel. Számomra itt is inkább a hangulat volt a lényeg, és azt gondolom: ezt a hibát a nézők jelentős része nem is vette észre.

Más azt szúrta ki, hogy az egyetemi kollégium előtt megálló busz sem az igazi, mert rövidebb. Abban az időben nem jártak ilyen kisebb méretű buszok.

Hiába próbáltunk itt eredeti, régi buszt használni, az a kollégiumhoz vezető szűk hegyi utcákon nem tudott felkanyarodni oda. Ezért kellett a rövidebb busz. Ilyeneken múlik a dolog.

Mennyire nehéz ma forgatási helyszíneket találni Budapesten? Néha az az érzése az embernek, hogy a város már a nyolcvanas évekhez képest is nagyon más, legalábbis elég sok épületet felújítottak vagy lebontottak.

Nekem meg néha az az érzésem, hogy nincs is olyan nagy különbség. Ha a Nagykörútról kiveszed az autókat, az egyre több kínai bolt feliratát és a plakátokat, reklámfeliratokat, érzetre nincs is olyan nagy különbség, mint egy harminc-negyven évvel ezelőtti Fortepan-képen. Sok budapesti parkban látható még ma is például az akkori korra jellemző, furcsa gondozatlanság és a régi utcabútorok. Én jobban örülök, ha felújítanak régi épületeket, mert ha az új épületeket nézem, akkor azoknál százból egynél mondom azt, hogy na, ezért megérte lebontani a régit.

Mi a legfőbb nehézség a forgatási helyszínek keresésénél?

Még ha sok helyen nem változott is a város, főként az apró, de nagyszámú kis kiegészítők miatt nehéz megfelelő helyet találni. Ott vannak az út melletti karók, bóják, a villamossíneket szegélyező betonkúpok. Az Alkotás út mostanra az autóreklámok mekkájává vált, ezeket macerás kitakarni egy régi filmhez. Az Egyetem tér kiváló helyszín lenne Párizsnak, csakhogy ott vannak azok a modern vonalú, gyalogosokat védő karók, amelyek eltávolításáért darabonként 50 ezer forintot kell fizetni egy filmforgatásnál. Budapesten sok külföldi filmet forgatnak, ez egy fontos iparág. Érdemes lenne a városrendezésnél is figyelni arra, hogy bizonyos részeket a régi módon őrizzünk meg.

A besúgónál mennyit kellett belenyúlni számítógéppel a felvételekbe, és digitálisan kitakarni zavaró vagy belógó dolgokat?

Eredetileg nem volt költségvetés arra, hogy CGI-t használjunk. Alapvetően igyekeztünk úgy megtalálni a helyszíneket, hogy erre ne legyen szükség, a kamera ezeket ne mutassa. Nagy segítség az operatőrtől, ha előre pontosan meghatározza a képhatárokat. Ha bizonyos helyszíneken a kamera néhány centivel elmozdul, az már problémát okozhat. A nem korhű elemeket mi magunk takarjuk ki. A besúgóban az egyik jelenetben például a Déli pályaudvarnál egy légkondicionálót kellett eltüntetni – lefedtük egy sárga dobozzal. Ha nem szűkös a költségvetés, akkor persze találékonyabb megoldások is szóba kerülnek.

Mennyire befolyásolta a pénz azt, hogy megvalósíthassatok minden elképzelést?

Volt pénz a sorozatra, de nem bőséges, így át kellett gondolnunk, mire költünk. Az állambiztonság székháza az Emberi Erőforrások Minisztériumának Arany János utcai épülete volt a sorozatban. Ott csak külső felvételeket használtunk, elég volt az épület háttérnek, sokkal drágább lett volna, ha bent is forgatni akarunk.

Mi volt az oka annak, hogy Kiss elvtárs konyháját egy könyvtár egyik helyiségében építettétek fel? Miért nem találtatok megfelelő lakótelepi konyhát?

Na, ezt elsőre senki nem értette. Amikor a forgatásra megérkezett a stáb, a line producer is azt kérdezte: mi a francot keresünk itt, és kinek volt ez az ötlete?

És kinek az ötlete volt ez?

Az enyém. Kerestünk klasszikus berendezésű, nyolcvanas évekbeli lakótelepi lakást, de végül nem tudtunk ilyet találni. Bérbe vehettünk volna egyet, de akkor azt teljesen át kellett volna alakítani. Ezekbe a lakásokba ugyanis az elmúlt 30 évben már mindenki beletette az életét: itt-ott felújította, nem olyan már a padló, az ajtó, az ablak, mint a nyolcvanas években. Ennek a könyvtárnak viszont volt egy üres helyisége, amelynek még a tipikus régi, lakótelepi fémablakai voltak, megvoltak az eredeti ajtók, és a padló is stimmelt. Ide kellett csak felépíteni egy kis konyhát és pár falat.

Jó, de ehhez mondjuk honnan tudtok ma szerezni korabeli csempét?

Kiss József cége készítette a díszleteket. Az ő építészeti raktára egy paradicsom, ahol találhatók régi padok, újságosbódé, vonatbelső, mindenféle díszletelem. Itt találta Tasnádi Zsófi, a sorozat supervisor art directora, egy polcon a régi csempéket. Miután viszonylag kevés volt belőlük, ehhez igazítottuk a konyha méretét, majd ehhez kerestük a sárgás konyhabútort, amelyet Füzesi Gergő, a berendező vett a Vaterán.

Nem lenne egyszerűbb ilyenkor stúdióban forgatni?

Itt semmit nem forgattunk stúdióban, pedig az néha valóban kényelmesebb. Ott a fények nem változnak, nem függünk a nap mozgásától, és a hangmérnök is mindig sokkal elégedettebb. A stúdióban azonban csak akkor éri meg általában felépíteni egy lakásbelsőt, ha legalább öt napot forgatunk benne.

Miért az egykori Államigazgatási Főiskola gellérthegyi épületét (ma a Corvinus Egyetem Ménesi úti campusa) választottátok a sorozatbeli Kilián kollégiumnak?

Két helyszín jött szóba. Az egyik egy komorabb, hetvenes évekbeli épület, a másik ez a modernebb gellérthegyi komplexum, ami éppen üres volt, mert felújításra várt. Az HBO koncepciójába inkább az utóbbi épület illett bele, ahol erősebbek a színek, és látszik rajta a modernitás. Nagy előny volt, hogy az épületnek egy zárt kertje is van, mert ott legalább hét másik kisebb jelenetet is le tudtunk forgatni: itt volt a vidéki rendőrőrs, az egyik presszó, itt vetít Kiss elvtárs az előadóban, itt száguldoznak a rendőrautók.

A filmkészítés szempontjából milyen a jó helyszín?

A kollégiumnál nagyon fontos volt, hogy több jelenetet egy helyen fel tudjunk venni. Ekkor tombolt a Covid. Sokat segített, hogy egy zárt közösség egy helyen majdnem egy hónapot nyugodtan tudott dolgozni, betartva az egészségügyi szabályokat. Fontos, hogy elférjenek a kamerák, világítható legyen, lehessen parkolni, és megfelelően kifejező legyen. Egy átlagos kollégiumi szoba abban az időben négyszer három méteres volt. Mi itt egy nagyobb helyiségből választottuk le Geriék kollégiumi szobáját egy gurítható, elmozdítható oldalfallal. Így tehát nemcsak az ajtó felől, hanem több irányból is fel lehetett venni jeleneteket, csak el kellett tolni a falat. Ezek a munkánk technikai részletei, de a tervezésben engem alapvetően a karakterek megrajzolása érdekel. Az, hogy hogyan lehet jellemezni őket a környezetük és a tárgyaik által.

A besúgóban ez hogyan nyilvánul meg, mire érdemes figyelni?

Már a kollégiumi szobák berendezésénél is nagy különbségek vannak. A besúgó ágya mellett például az asztalon csak a tankönyvei és a sakktáblája van. Ezzel éles ellentétben áll a szobatársa, Máté lakrésze, akinél minden, a korra jellemző tárgyat fel tudtunk halmozni, VHS-kazettákat, retró tévéjátékot, intim betétet, vízhatlan, nyakba akasztható pénztárcát. A másik főszereplő, Száva Zsolt szobájában közben csak irodalmi gerincű könyveket válogattunk a polcra, illetve művészethez, versekhez köthető kiegészítőket, a falon lévő képekkel pedig érzékeltetni igyekeztünk a karakterében meglévő vadságot.

Mennyi munkával jár egy film vagy sorozat látványvilágának a megalkotása?

Nagyon sokkal. Ebből az ötlet húsz-harminc százalékot jelent, a többi a kivitelezés, hogy megtaláld a megfelelő helyet, és aztán minél több ötletedet meg tudd valósítani. Tasnádi Zsófival egy hónapig szinte folyamatosan csak képeket nézegettünk erről a korról, hogy minél jobban bele tudjunk helyezkedni. A legizgalmasabb persze maga a forgatás. Ott dől el, hogy működik-e a díszlet. Persze néha az, amit irtózatos munkával szereztünk be, be sem kerül a filmbe. Előfordul, hogy komplett helyiségek maradnak ki végül. Ennek általában az időhiány az oka. Nagyon drága egy forgatási nap, és a túlórák is borsosak.

Képes vagy megnézni egyáltalán úgy A besúgót, hogy ne a szakmai részletekre figyelj?

Elsőre csak szakmai szemmel néztem, és persze csak a hibákat figyeltem. Miután a lányom nagyon szereti a sorozatot, most újranézem vele, és megpróbálok nézőként viselkedni. Nehéz, mert kívülről tudom a forgatókönyvet, és mindig látom, mi az, amit elképzeltünk, és ehhez képest mit tudtunk megvalósítani.

Mit szólsz a kritikákhoz? Például ahhoz, hogy ebben a sorozatban sokan inkább csak a nosztalgiát szeretik, azt, amire a jelenetekben látott tárgyakon keresztül emlékeznek?

Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett hozzám, én örülök, hogy tetszik az embereknek. Természetesen mindennek vannak hibái, de szerintem fontos, hogy ez a sorozat elindított egy párbeszédet erről a korszakról. Nagyon jó látni azt is, hogy több generáció is bele tud kapaszkodni ebbe a világba. A régi tárgyakhoz kötődésben vagy a nosztalgiában én semmi rosszat nem látok. Épp ellenkezőleg. Amikor elképzelem, hogy egy másik országba költöznék, pont ez az egyik érv amellett, hogy Magyarországon maradjak. Gyerekkorom óta megszoktam egy tárgyi kultúrát, mindazt, ami engem körülvesz. Rajtuk keresztül érzem úgy, hogy ide eresztettem gyökeret, itt vagyok otthon.