A bűnügyi nyomozók rá sem ismertek Magyarországra a rendszerváltás után

Az HBO első Magyarországon gyártott, magyar bűnügyeket feldolgozó true crime sorozata, Az igazság mániákusai azzal próbál újat mutatni a műfajban, hogy ezúttal nem a bűnözőket, hanem inkább az utánuk nyomozó rendőröket helyezi a középpontba. A kétrészes dokumentumsorozatban egy veterán nyomozókból álló baráti társaság tagjai idézik fel pályafutásuk legemlékezetesebb ügyeit. Olyan bűntényekről beszélgetnek, amiknek a megoldásán éveken keresztül dolgoztak, és amik közül néhány a mai napig foglalkoztatja őket.

Tóth Ernő nyugdíjas nyomozó budapesti irodájában gyűlik össze egy társaság, aminek Krispán István, Kőrösi János, Kovács Lajos és Petőfi Attila nyomozók, valamint Illisz László bűnügyi újságíró a tagjai. A vacsorával egybekötött beszélgetéseken olyan ügyek kerülnek elő, mint Farkas Helga elrablása vagy Magda Marinko gyilkosságsorozata.

Szajki-Vörös Adél és Szajki Péter sorozata, Az igazság mániákusai kifejezetten izgalmas megállapítással indul. Eszerint a rendszerváltás olyan pszichés és egyéb változásokat indított el a magyar társadalomban, amik a bűnözésre is komoly hatással voltak. A kilencvenes években olyan bűncselekmények borzolták a magyar közvélemény kedélyeit, amikre korábban nem igazán volt példa az országban, és amikkel a magyar rendőrségnek is meg kellett tanulnia bánni. Emberrablások, szervezett bűnözés, leszámolások és

olyan erőszakos bűntények jelentek meg a magyar hírekben, amikről addig leginkább külföldi filmekben hallhattak az emberek.

Ennek a változásnak a boncolgatását önmagában is szívesen néztem volna két részen keresztül, különösen azoknak a nyomozóknak az elbeszélésében, akik testközelből tapasztalták meg, hogyan alakult át a munkájuk néhány év alatt. Már egészen hamar kiderül, hogy ez a gondolatmenet sajnos csak a felvezetésben hangzik el és a sorozat csak érintőlegesen szól erről.

Az első rész az 1991-ben elrabolt Farkas Helga történetével foglalkozik. A tehetős orosházi vállalkozó 17 éves lányáért félmillió német márka váltságdíjat követeltek, a nyomozók szerint a lányt meggyilkolták, de a holtteste a mai napig nem került elő. A második részben Magda Marinko történetét dolgozzák fel, aki a kilencvenes évek elején Magyarországon és a Vajdaságban követett el rablógyilkosságokat. Az egykori szerb idegenlégióst 1995-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Mindkettő jó választás és remek alapanyag, viszont Az igazság mániákusai egyik esetben sem tud igazán újat mondani a bűntényekről vagy a nyomozásról, ami önmagában még nem lenne probléma, egy dokumentumfilmnek nem feltétlenül kell új bizonyítékokat vagy eddig ismeretlen részleteket feltárnia ahhoz, hogy érdekes legyen. A baj az, hogy az HBO sorozata ezeknek a történeteknek az elmesélésében sem túl erős. Az például kifejezetten csalódást keltő volt, amikor a Farkas Helga-ügyet gyakorlatilag úgy zárták, hogy a kvázi riporterként is működő Illisz megkérdezte egy út mellett Kovács Lajostól, hogy akkor a lány holtteste bárhol lehet? A válasz az volt, hogy igen. De azt is fura volt látni, amikor az egyik elítélt ügyvédjét megkeresték, hogy a védencének vesse fel, hogy ennyi idő után – lényegében tét nélkül – árulja el, hova rejtették el a lány holttestét. Az ügyvéd azt mondta, jól van, majd meglátja, de nem szoktak ilyen dolgokról beszélni.

Az ilyen esetlenségek helyett érdekesebb lett volna például részletesen megismerni, milyen érzés volt magyar nyomozóként olyan bűntényekkel foglalkozni, amikkel azelőtt nem is találkoztak. Hogyan kellett menet közben megtanulniuk egy emberrablási ügy sajátosságait, milyen eszközeik voltak a nyomozáshoz, hogyan gondolkodtak, milyen hibákat követtek el, és hogyan jutottak el egy-egy fontos felismerésig. Ezeket a kérdéseket ugyan érintik a készítők, de kicsit azt érezni, hogy egyszerre akartak a nyomozók munkájával meg a bűntények bemutatásával is foglalkozni.

Ugyanilyen izgalmas kérdés, hogy egy hosszú éveken keresztül húzódó nyomozás milyen hatással van az áldozatok családtagjaira vagy magukra a nyomozókra. Hogy hogyan lehet együtt élni azzal, hogy valaki éveket áldozott az életéből egy olyan ügy megoldására, aminek a végére évtizedekkel később sem sikerült pontot tenni? Mit jelent egy nyomozónak a kudarc, és egyáltalán mikor képes elengedni egy ügyet?

A sorozat ezeket a pontokat ugyan kipipálja, de egyiknél sem időzik el annyit, hogy annak igazán hatása legyen a nézőre. Pedig már a cím is azt ígéri, hogy olyan embereket fogunk megismerni, akiknek a munkájuk idővel megszállottsággá vált. Ehhez képest a nyomozókról mint emberekről meglepően keveset tudunk meg. A közös vacsorák jó keretet adnak a beszélgetéseknek, de a köztük lévő évtizedes barátságban és a közösen átélt történetekben is több lehetőség lett volna.

Farkas Helga elrablását és Magda Marinko gyilkosságait az elmúlt évtizedekben rengetegszer, rengeteg helyen feldolgozták már, a részleteikről is sok minden kiderült. Nem is rovom fel az HBO-nak, hogy nem tudott újdonságokkal előállni ezekről a bűntényekről. Azt viszont már igen, hogy az ismert történeteket nem sikerült új megvilágításba helyeznie, vagy legalább olyan izgalmasan elmesélnie, hogy lekösse az embert.

Ez a probléma a második részben, Magda Marinko történeténél vált igazán szembetűnővé. Az HBO produkciója ebből a szempontból nem is volt különösebben szerencsés helyzetben, mert az RTL alig egy éve egy háromrészes dokumentumsorozatban dolgozta fel a szerb sorozatgyilkos történetét.

Nem biztos, hogy teljesen igazságos egymás mellé tenni a két sorozatot, én azonban mégis ezt teszem, mert bár az HBO-é inkább a nyomozás folyamatáról, az RTL-é pedig magáról a gyilkosságsorozatról szól, a két produkció között történetmesélési szempontból ég és föld a különbség.

Az RTL sorozatának készítői három rész alatt olyan ívet építettek fel, hogy nehéz volt nem egyben ledarálni az egészet. Kifejezetten jól megírt, részletes dokumentumsorozatot készítettek, amiben az információk adagolásának, az interjúknak és az egyes epizódok felépítésének is megvolt a maga szerepe. Annak ellenére képes volt fenntartani az érdeklődésemet, hogy nagyjából tudtam, mi fog történni.

Az igazság mániákusai ezzel szemben nem igazán tudott mit kezdeni ezzel a sztorival, sem a nyomozást, sem a bűntényt nem tárta fel olyan mélységben, hogy azok önmagukban érdekessé tegyék az epizódot. Valahol félúton ragadt a bűntény és az utána nyomozó emberek története között.

Amiben viszont Az igazság mániákusai összehasonlíthatatlanul erősebb, az a vizualitás. Az RTL sorozatában az interjúkon kívül gyakorlatilag mindent mesterséges intelligenciával generált képsorokkal próbáltak megoldani. Emiatt sok jelenet végén a szereplők üveges tekintettel néznek a semmibe, vagy olyan érthetetlen módon mozognak, mint az Instagramon már lecsengőben lévő, mesterséges intelligenciával készített gyümölcsös drámasorozatok szereplői.

Az HBO sorozata ezzel szemben sokszor úgy néz ki, mint egy nagyon jó krimi. A belső terek szépen vannak bevilágítva, a bűntényeket illusztráló, újraforgatott jelenetek tökéletesen működnek, nem lógnak ki sem a korszakból, sem a sorozat hangulatából. A külső helyszíneken forgatott részek is sokszor baljósak, olyan hangulatot teremtenek, mintha bármikor valami rossz dolog történhetne, a kietlen magyar puszta még mindig remek díszlet ilyen sztorikhoz, és természetesen megkapjuk a műfajban kötelezőnek számító drónfelvételt is az országúton haladó nyomozó autójáról.

A sorozat képi világa ráadásul anélkül képes megidézni a kilencvenes évek Magyarországát, hogy mindenáron nosztalgiázni akarna. Jó látni, hogy egy magyar dokumentumsorozat készítői ennyi energiát fektettek abba, hogy az illusztrációként szolgáló jelenetek ne csak szükséges kiegészítői legyenek az interjúknak, hanem önmagukban is megállják a helyüket és a zsarolók eredeti hangfelvételeinek megszerzéséért is jár az elismerés. Kár, hogy a történetmesélésbe nem sikerült ugyanennyi energiát fektetni.

Az igazság mániákusai összességében nagyon szép, de közepesnek is csak jóindulattal nevezhető próbálkozás az HBO-tól. A legnagyobb rákfenéje, hogy egész egyszerűen nem elég izgalmas, és mintha azt sem sikerült volna eldönteni, hogy pontosan miről szóljon. A rendszerváltás utáni magyar bűnözésről, a korszak legnagyobb bűnügyeiről, a nyomozói munka sajátosságairól vagy azokról az emberekről, akik az életük jelentős részét ezeknek az ügyeknek szentelték? Mindegyikből lehetett volna jó dokumentumsorozatot készíteni.

Azért is sajnálom ezt az elszalasztott lehetőséget, mert a magyar kriminalisztika legérdekesebb bűnügyei mellett olyan embereket sikerült egy asztalhoz ültetni, akiknek a tapasztalataiból és történeteiből jóval többet ki lehetett volna hozni. Az igazság mániákusai cím alapján én elsősorban arra lettem volna kíváncsi, mitől váltak ezek az emberek mániákusokká. A két rész végére inkább csak azt tudtam meg újra, hogy milyen ügyeken dolgoztak.

Az igazság mániákusai november 13-tól elérhető az HBO Max műsorán.