Megszerettem ezt a kormányokat bedöntő, hidegvérű tömeggyilkost

Martin McDonagh filmjeiben az emberek általában akkor kezdenek el igazán beszélgetni egymással, amikor már minden elromlott körülöttük. Az Erőszakik két bérgyilkosa egy félresikerült munka után kerül Bruges-be, A sziget szellemeiben pedig egy barátság felbomlása vezet egészen abszurd és tragikus következményekhez. McDonagh szereplői gyakran képtelenek őszintén beszélni az érzéseikről, ezért inkább sértegetik egymást, fenyegetőznek, vagy valami egészen ostoba dolgon vesznek össze. A rendező ebből a sajátos férfivilágból építette fel a pályafutását, és bár a történetei sokszor hasonlítanak egymásra, eddig általában sikerült valami újat mondania vagy mutatnia velük. A Vadló Kilencnek ez nem megy, mégis jó film.

A történet főszereplője Chris Carlisle (John Malkovich), egy veterán CIA-ügynök, aki évtizedeken keresztül vett részt az amerikai titkosszolgálat mocskos műveleteiben. Most azonban halálos beteg, morfiumot szed, egyre kiszámíthatatlanabbul viselkedik, és már az sem érdekli különösebben, milyen államtitkokat oszt meg idegenekkel. Ráadásul az emlékiratait is írja, ami érthetően aggasztja a feletteseit. Chris úgy dönt, hogy a hátralévő idejét a Húsvét-szigeten szeretné eltölteni, ahová magával viszi fiatalabb kollégáját és barátját, Lee Chesterfieldet (Sam Rockwell). A kirándulásnak azonban van egy másik célja is: Chris azt szeretné, ha Lee segítene neki meghalni.

Már az alaphelyzet vicces: két ember, aki egész életében azzal foglalkozott, hogy bizonyos érdekek mentén embereket tegyen el láb alól, most képtelen megbirkózni egy nyüves gyilkossággal. Chris hozzászokott, hogy mások sorsáról dönt, de a saját teste fölött már nincs hatalma. Lee pedig hiába végzett el korábban számtalan piszkos munkát, egyáltalán nem biztos benne, hogy képes lenne megölni a barátját. McDonagh ebből az ellentmondásból építi fel a film legerősebb jeleneteit, amikben a két férfi a megszokott sértegetések mögé próbálja rejteni a félelmét.

Elcsépelt fordulat, de itt tényleg arról van szó, hogy Chrisként John Malkovich a hátán viszi a filmet. Jellegzetes, kissé orrhangú beszéde most lassabb és bizonytalanabb, a megszokott fölényessége mögött pedig érezni, hogy karaktere retteg a haláltól. Egyik pillanatban még abszurd eszmefuttatásokba kezd, a következőben már a katolikus neveltetéséről és a túlvilági büntetés lehetőségéről beszél. Malkovich játékában az is érdekes, hogy sosem lehet pontosan tudni, a férfi valóban elveszíti-e az emlékezetét, vagy még mindig tudatosan manipulálja a környezetét.

Lee leginkább Chris ellenpontjaként működik és arra van kárhoztatva, hogy reagáljon az öreg barátja abszurd viselkedésére. Próbálja kordában tartani, de közben nyilvánvaló, hogy ragaszkodik hozzá. A két színész között megvan az összhang, ami azért fontos, mert enélkül a szimpátia nélkül a film gyakorlatilag összeesne. Igaz, a kapcsolat típusa ismerős lehet McDonagh korábbi munkáiból, de a párbeszédeik még így is a Vadló Kilenc legjobb részei közé tartoznak. A sértegetésekből és az egymásnak odavetett megjegyzésekből egy olyan barátság rajzolódik ki, amiben egyik fél sem tudja igazán kimondani, mit jelent neki a másik.

A Vadló Kilenc másik nagy erőssége a helyszín. Ben Davis operatőr gyönyörűen mutatja meg a Húsvét-sziget hatalmas, füves tájait, vulkanikus szikláit és a híres moai szobrokat. A szabadon kószáló vadlovak és a táj végtelensége néha vizuális westernbe csap át. A környezet ugyan nem válik annyira a történet részévé, mint A sziget szellemeiben az ír táj, de a látvány így is sokat hozzátesz a hangulathoz.

A történet politikai hátterével viszont McDonagh már kevésbé tud mit kezdeni. Chris és Lee 1973-ban, Salvador Allende demokratikusan megválasztott, de kommunista chilei elnökének megbuktatása előtt dolgoznak az országban. A valóságban az Egyesült Államok kormányzata és a CIA aktívan részt vett a szocialista kormány destabilizálásában, és a puccs után támogatta a Pinochet-rezsimet. Bár a titkosítás alól feloldott amerikai dokumentumok és az amerikai kongresszusi vizsgálatok szerint közvetlen bizonyíték nincs arra, hogy az USA hadereje konkrétan részt vett volna az 1973. szeptember 11-i katonai puccs végrehajtásában, Washington éveken át szisztematikusan készítette elő a talajt a hatalomátvételhez, majd fenntartotta a diktatúrát.

A történet szerint Chris ebben a destabilizálási folyamatban vett részt, ráadásul nem egyszerű titkosszolgálati alkalmazottként, hanem olyan emberként, aki aktívan közrejátszott politikai gyilkosságokban is. A film nem mélyül el ebben a múltban, nem kapcsolja össze az eseményeket Chris haldoklásával, inkább a személyes tragédiára helyezi a fókuszt. McDonagh mintha egyszerre szeretné megmutatni a karakter erkölcsi romlottságát és megszerettetni őt a nézővel. Szép feladat, amit annak ellenére sikerül jól végrehajtani, hogy Chris időnként szinte büszkén beszél arról, hogyan tett tönkre egész országokat hosszú évtizedekre.

A főszereplők a mai sztenderdekhez mérve nem kifejezetten jó arcok, rendszeresen gúnyolódnak azokon, akik kijavítják őket, amiért nem a sziget őslakos nevét vagy a kőszobrok megfelelő elnevezését használják. McDonagh láthatóan a mai politikai korrektség körüli vitákra is reflektálni akar, de ezek a jelenetek furcsán hatnak egy 1973-ban játszódó történetben.

A Vadló Kilenc ezért néha nehezen találja az egyensúlyt a fekete komédia, a politikai thriller és a halálról szóló személyes dráma között. Szembetűnő, hogy McDonagh korábbi filmjeiben a szereplők erkölcsi ellentmondásai általában nagyobb hangsúlyt kaptak, itt viszont a rendező mintha túlságosan is ragaszkodna ahhoz, hogy a néző megsajnálja Christ. Emiatt a történet politikai és történelmi kérdései időnként háttérbe szorulnak.

McDonagh továbbra is remekül ír párbeszédeket, és pontosan tudja, hogyan hozza ki a legtöbbet a színészekből. Malkovich és Rockwell párosa egyszerre vicces, szerethető és időnként meglepően megható, a Húsvét-sziget látványa pedig különleges hangulatot ad a történetnek. A rendező ezúttal talán túl sok mindent szeretne elmondani egyszerre, és a politikai háttérből sem hoz ki annyit, amennyit lehetne. De amikor hagyja, hogy két nagyszerű színész egyszerűen csak beszélgessen, veszekedjen és próbálja megérteni egymást, a Vadló Kilenc pontosan azt nyújtja, amiért McDonagh filmjeit szeretni lehet.

A Vadló Kilenc november 5-től látható a magyar mozikban.