A multimilliárdos Martha Stewart hajléktalannak öltözött halloweenkor, botrány lett belőle

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
„Szomorú vagyok, hogy a tegnapi halloweeni jelmezem – amelynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a hajléktalanság rendkívül komoly problémájára – megsértette az embereket, ami soha nem volt a szándékom” – ezt írta Martha Stewart a közleményében, amit azután adott ki, hogy rengetegen kiakadtak azon, hogy a multimilliárdos celeb hajléktalan nőnek öltözött be halloweenkor.
A Guardian beszámolója szerint Stewart október 31-én osztott meg egy képet az Instagram-oldalán, amelyen szakadt farmerben, nyúzott kardigánban, kockás ingben és kötött sapkában állt az otthona teraszán. Az arca össze volt koszolva, a nyakában egy tábla lógott, rajta a felirattal: „ÉHES VAGYOK, SEGÍTS!!”
Az eredeti poszt alatt annyian fejezték ki felháborodásukat, hogy az üzletasszony nem sokkal később törölte a bejegyzést. Stewart vasárnap közleményt adott ki, amiben azt írta, a jelmezével „azt szerette volna elérni, hogy nagyobb figyelmet kapjon a hajléktalanság rendkívül komoly problémája”, és megdöbbentette, hogy ezzel megsértette az embereket. „A hajléktalanság továbbra is Amerika egyik legnagyobb kihívása és tartós válsága, ami számomra rendkívül fontos kérdés, és jelentős időt és energiát fordítottam olyan jótékonysági szervezetek támogatására, amelyek e tartós társadalmi probléma ellen küzdenek. Elkötelezett vagyok amellett, hogy továbbra is változást hozzak” – írta.
Ez azonban nem volt elég, sok kommentelő ugyanis arra hívta fel a figyelmet, bár azt elismerte Stewart, hogy nem volt szerencsés a jelmezválasztása, bocsánatot azért nem kért érte.
Ezért a médiaszemélyiség vasárnap, órákkal az első után, egy másik közleményt is közzétett az Instagram-oldalán, amelyben azt írta, „nehéz beismerni, amikor valaki tényleg elszúrja. A korábbi nyilatkozatom nem volt elég határozott. Tudom, hogy sokan anyagi nehézségekkel küzdenek. Az, hogy ilyen jelmezt viseltem, tapintatlan volt és egyáltalán nem volt vicces. Nagyon sajnálom.”
Stewart fiatalon a Wall Streeten brókerként is dolgozott, majd a vendéglátásba fektetett be, később pedig életmód-influenszerré vált, erre alapozva hozta létre a médiabirodalmát. Az 1980-as évektől bestsellerré váló szakácskönyveket adott ki, majd saját magazinja lett, és több televíziós műsorban is szerepelt. A 85 éves médiaszemélyiség vagyonát 400 millió dollárra, azaz több mint 130 milliárd forintra becsülik.