Patrick Stewart az űrben lett világsztár, a legnagyobb csatákat viszont önmagával vívta
Patrick Stewart több generáció számára is meghatározó popkulturális ikon volt. A Star Trek: Az új nemzedék Jean-Luc Picard kapitányaként a tudományos-fantasztikus történetek egyik legismertebb figuráját teremtette meg, az X-Men-filmek Charles Xavier professzoraként pedig a modern szuperhősfilmek egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Mindkét karakter bölcs, tekintélyt parancsoló, alapvetően békés ember volt, és Stewart olyan természetességgel alakította őket, hogy sok néző nem is tudta a színészt különválasztani ezektől a karakterektől. A 86 éves korában meghalt brit színész közben évtizedeket töltött Shakespeare-darabokban, komédiákban és kisebb filmes szerepekben is, de aligha lehet túlbecsülni, milyen hatással volt a modern popkultúrára. Több mint hat évtizedes pályafutása alatt szinte minden műfajban kipróbálta magát.
Úgy számolt, a Star Trek csak rövid kitérő lesz
Stewart 1940-ben született az észak-angliai Mirfieldben, munkáscsaládban, a gyerekkorát a szegénység és az otthoni erőszak határozta meg. Apja, aki katonaként szolgált, rendszeresen bántalmazta az édesanyját. Stewart sokáig szégyellte a családi hátterét, és csak idősebb korában kezdett nyilvánosan beszélni róla. Később azt mondta, a színpadon olyan biztonságot talált, amit otthon nem mindig érezhetett: amikor másvalakit játszott, egy időre megszabadulhatott attól, hogy Patrick Stewart legyen. Életének egyik legfontosabb helyszíne a helyi könyvtár volt, ahonnan gyerekként rendszeresen könyveket kölcsönzött. A színészethez tanárai segítették hozzá, akik meglátták benne a tehetséget, és arra biztatták, hogy a szűkös lehetőségei ellenére is próbáljon továbbtanulni.
Tizenöt évesen otthagyta az iskolát, és egy helyi újságnál kezdett gyakornokként dolgozni, de hamar világossá vált, hogy a színház jobban érdekli. Ösztöndíjjal került a Bristol Old Vic színiiskolájába, később pedig a Royal Shakespeare Company tagja lett. Játszott a Macbethben, a Hamletben és számos más klasszikus darabban, de a komikus szerepeket is szerette. Egy interjúban arról beszélt, hogy a közönség nevetése mindig nagyobb örömet szerzett neki, mint amikor sírni látta az embereket. Shakespeare mellett később Samuel Beckett Godot-ra várva és Harold Pinter Senki földje című darabjaiban is fellépett, utóbbi előadásokban közeli barátjával, Ian McKellennel játszott együtt.
Amikor Stewart 1987-ben megkapta Jean-Luc Picard szerepét, már elismert színházi színész volt, de a szélesebb közönség alig ismerte. Gene Roddenberry, a Star Trek megalkotója eleinte nem is akarta őt kapitánynak, Ian McKellen pedig azt tanácsolta a barátjának, hogy ne hagyja ott a színházat egy amerikai sci-fi kedvéért. Stewart úgy számolt, a sorozat valószínűleg egyetlen évad után véget ér, ő pedig némi pénzzel és ismertséggel térhet haza. Ehhez képest Az új nemzedék hét évadon át futott, négy mozifilm készült belőle, Stewart pedig évtizedekkel később a Star Trek: Picard sorozatban is visszatért a karakterhez. Picard kapitány megfontolt, diplomatikus, időnként szigorú vezető volt, aki a konfliktusokat lehetőség szerint tárgyalással próbálta megoldani.
Stewart alakítása nagy szerepet játszott abban, hogy a Star Trek az eredeti sorozat után is képes volt megújulni, Picard pedig az egyik legismertebb tévés karakterré nőtte ki magát. A kapitány komolysága kezdetben Stewart munkamódszerét is meghatározta. A forgatások elején nehezen viselte, hogy a kollégái tréfálkoznak és nevetgélnek a felvételek között. Egy alkalommal leteremtette őket, hogy nem szórakozni járnak a forgatásra, hanem dolgozni. A többiek ezt évtizedeken át emlegették neki, Stewart pedig később már maga is nevetett rajta. Belátta, hogy a jó munkához nem feltétlenül kell állandó komolyság. A sorozat szereplőivel idővel szoros barátságot alakított ki, és egyre inkább megértette, milyen sokat jelent a nézőknek Picard alakja. Egyszer arról beszélt, hogy a karaktertől maga is megtanulta, milyen emberré szeretne válni.
Egy megrázó alakítás, ami szokatlan volt a szuperhősfilmekben
A 2000-ben bemutatott X-Men újabb fordulópontot jelentett a pályáján. A szuperhősfilmek ekkor még messze nem uralták úgy Hollywoodot, mint később, a Bryan Singer rendezésében készült film viszont fontos szerepet játszott abban, hogy a képregény-adaptációk komolyabb, széles közönségnek szóló produkciókká váljanak. Stewart Charles Xavier professzora ennek a világnak az erkölcsi középpontjában állt. A mutánsok jogaiért és békés együttéléséért küzdő Xavier, és Ian McKellen Magnetója között húzódó ellentét a filmsorozat egyik legfontosabb konfliktusa lett. Stewart és McKellen barátsága ráadásul a vásznon kívül is legendássá vált, közös szerepléseik és nyilvános tréfálkozásaik az interneten is népszerűek voltak. Stewart egyszer elmesélte, hogy az első X-Men forgatásán egymás melletti lakókocsikat kaptak, és rendszeresen átjártak egymáshoz teázni, esténként pedig néha borozni. McKellen 2013-ban Stewart és Sunny Ozell esküvői szertartását is levezette.
Stewart Xavier professzorként nyújtott alakításának egyik legérdekesebb állomása a 2017-es Logan – Farkas volt. James Mangold filmje szinte teljesen szakított a hagyományos szuperhősfilmek látványos, világmegmentő történeteivel, és két megöregedett, megtört karakterre koncentrált. Stewart ebben már egy súlyos egészségi problémákkal küszködő Xaviert játszott, akinek romló szellemi állapota miatt a korábban rendkívüli képességei is veszélyessé váltak. A professzor zavartsága, kiszolgáltatottsága és időnkénti tiszta pillanatai különösen megrázóvá tették az alakítását. A Logan azért is emelkedett ki a képregényfilmek közül, mert a szuperhősök öregedéséről, betegségéről és halandóságáról is képes volt beszélni. A filmben Stewart a korábban rendíthetetlen professzor sebezhetőségét is meg tudta mutatni, és ezzel talán pályafutása egyik legemberibb alakítását nyújtotta. A család közlése szerint a színész élete utolsó időszakában maga is olyan betegségekkel küszködött, ami érintette a szellemi képességeit.
A két világhírű franchise mellett Stewart pályáján jóval különösebb szerepek is akadtak. Feltűnt David Lynch 1984-es Dűnéjében, John Boorman Excaliburjában és Mel Brooks Robin Hood, a fuszeklik fejedelme vígjátékában. A Moby Dick televíziós feldolgozásában Ahab kapitányt játszotta, a Green Room című 2015-ös horrorban pedig egy neonáci csoport könyörtelen vezetőjét alakította, ami különösen éles váltás volt a közönség által megszokott bölcs és emberséges figuráihoz képest. A komédiától sem idegenkedett: Ricky Gervais Extras sorozatában saját magának egy nevetségesen hiú, eltúlzott változatát játszotta, a Blunt Talk sorozatban pedig egy zűrös életű brit televíziós műsorvezetőt. Animációs produkciókban is rendszeresen dolgozott, többek között az Amerikai fater egyik visszatérő szereplőjének, Avery Bullocknak kölcsönözte a hangját.
El sem tudta képzelni, hogy visszavonuljon
A színész magánéletében ugyanakkor nem mindig volt olyan magabiztos, mint a szerepeiben. Háromszor házasodott, első házasságából két gyermeke született, Daniel és Sophia. A 2023-ban megjelent Making It So című önéletrajzában írt arról, hogy korábbi kapcsolataiban és apaként is követett el hibákat. Két válását élete legnagyobb megbánásai közé sorolta. Utolsó feleségével, Sunny Ozell amerikai énekesnővel 2008-ban találkozott egy brooklyni étteremben, ahol a nő akkoriban felszolgálóként dolgozott. Stewart éppen a Macbethben szerepelt, és jegyeket szerzett neki az előadásra. A kapcsolatukból 2013-ban házasság lett. Közös szenvedélyük volt a kutyák szeretete, és több menhelyi pitbullt is befogadtak ideiglenesen. Stewart emberi oldaláról talán a régi kollégái történetei árulnak el a legtöbbet.
Harriet Walter színésznő egy korábbi visszaemlékezésében felidézte, hogy a Royal Shakespeare Company egyik előadásában Stewart a színfalak mögötti tréfaként női ruhába öltözött, és teljes komolysággal mutatkozott be egy kitalált néven. Walter szerint a színész ilyenkor szinte gyerekként élvezte a játékot. Brian Blessed, aki már gyerekkorában megismerte Stewartot, arról mesélt, hogy Yorkshire-ben együtt gyakorolták Shakespeare szövegeit, és mindketten olyan színházi karrierről álmodtak, ami a társadalmi helyzetükből szinte elérhetetlennek tűnt. Évtizedekkel később egyszer a londoni Westminster hídon ültek, amikor Stewart hirtelen elszavalta Wordsworth egyik versét. Blessed szerint mindketten sírva fakadtak. A nehéz gyerekkor emlékei később közéleti szerepvállalását is meghatározták. Stewart a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért és a háborús veteránok mentális egészségéért is felszólalt.
Apja viselkedését felnőttként részben a háborús traumák összefüggésében próbálta megérteni, de az édesanyját ért bántalmazásért soha nem mentette fel. A színész közben egész életében kötődött szülőföldjéhez: több mint hetven éven át szurkolt a Huddersfield Town futballcsapatának. Egyszer felidézte, hogy az első meccsét még a nagybátyja vállán ülve nézte végig. Ez a gyerekkori kötődés élete végéig megmaradt. Stewart a nyolcvanas éveiben sem tekintette lezártnak a pályáját, egy 2026-os interjúban arról beszélt, hogy bár az idős színészeknek egyre kevesebb szerepet kínálnak, ő el sem tudja képzelni, hogy hivatalosan visszavonuljon. Utolsó munkái között újabb szinkronszerepek és egy visszatérés is szerepelt Xavier professzorként a december végén kijövő Bosszúállók: Doctor Doom ébredésében.
Halála után a Marvel Studios külön is megemlékezett róla, kiemelve, hogy nemcsak rendkívüli színész, hanem nagylelkű munkatárs is volt. Stewart életének egyik legérdekesebb ellentmondása éppen az maradt, hogy miközben a nézők évtizedeken át a nyugalom, a bölcsesség és a méltóság megtestesítőjeként ismerték, ő maga sokáig küzdött azért, hogy ezeket a tulajdonságokat a saját életében is megtalálja. Patrick Stewart október 28-án, 86 éves korában halt meg Los Angeles-i otthonában. Családja közlése szerint Alzheimer-kórral és Lewy-testes demenciával küszködött, utolsó időszakában felesége, Sunny Ozell gondoskodott róla. Halálakor családtagok és barátok vették körül.
