Ezt Sebestyén Balázs sem érdemli meg

A Sebestyén Balázsra egészen zavarba ejtően hasonlító rádiósra egy irodalmár sorozatgyilkos vadászik egy skandináv típusú krimiben? Oké, hol írjam alá? Nagyjából ezt gondoltam, amikor pár perc után rájöttem, hogy erről fog szólni a TV2 új sorozata, a Keselyű. A történetben egy országosan ismert rádiós műsorvezetőt ismerhetünk meg, akinek az életében egymás után kezdenek meghalni az emberek. A gyilkos ráadásul klasszikus magyar versekkel üzen neki, rendszeresen betelefonál a rádióműsorába, és láthatóan mindent tud a múltjáról. Ez egy kifejezetten jó alaphelyzet egy sötét, nyomasztó krimihez. A sorozat az első két rész alapján ígéretes, de néha annyira siet, hogy szinte nincs időnk elmerülni abban a világban, amit felépített. (A kritika innen spoilereket tartalmazhat az első két részből.)

Az N. Nagy Zoltán azonos című regényéből készült sorozat főszereplője Szigethy Zalán (Dér Zsolt), az ország egyik legismertebb rádiósa, aki feleségével, Adéllal (Zsigmond Emőke) együtt vezeti a Zalánék című reggeli műsort. A párnak van egy kislánya is, Sosána, a látszólag tökéletes családi életük azonban hamar darabokra hullik, amikor egy sorozatgyilkos elkezdi módszeresen levadászni a Zalánhoz közel álló embereket. A gyilkos minden alkalommal egy klasszikus magyar verssel jelzi, hogy újabb áldozatra fog lecsapni, a nyomozást pedig két tapasztalt rendőr, Bezerédi Zoltán és Trill Zsolt karaktere vezeti. A sorozatot Kovács István rendezte, és már az első percekben világossá válik, hogy a készítők egy komor, skandináv krimikre emlékeztető történetet szerettek volna elmesélni.

Kezdjük a nyilvánvalóval: már rögtön az elején nehéz nem észrevenni, hogy a főszereplőt gyakorlatilag Sebestyén Balázsról mintázták. A készítők még azt is átemelték a rádiós múltjából, amikor még a Viva TV-s időszakában aljas módon tahóskodott járókelőkkel. Ennél a résznél nagyon sokat merítettek a valóságból, a túlsúlyos lánynál zsírbüfét emlegető Sebestyén egykori szövegét Zalán szinte szóról szóra elmondja a kamerába. A valóságtól nagyban különbözik viszont, hogy a sorozatban ez a tahóság nem marad megtorlás nélkül.

A karakter múltja aztán egyre fontosabbá válik, ahogy kiderül, hogy a gyilkos nem véletlenszerűen választja ki az áldozatait. Ez az egész azért is működik jól, mert a sorozat nem egyszerűen egy gyilkosságsorozatot akar bemutatni, hanem azt is, hogyan omlik össze egy olyan ember élete, aki addig abból élt, hogy minden reggel több százezer ember előtt beszélt magáról és másokról. Zalánnak látszólag mindene megvan, sikeres, gazdag, ismert, és megszokta, hogy ő irányítja a helyzeteket. A gyilkos viszont pontosan ezt veszi el tőle, ráadásul úgy, hogy közben az ország nyilvánossága előtt teszi egyre kiszolgáltatottabbá. A klasszikus magyar versek használata is jó ötlet, ezek a költemények ebben a környezetben egészen más jelentést kapnak.

A Keselyű legnagyobb problémája viszont az, hogy túlságosan tévés tempót diktál. Ez furcsán hangozhat kritikaként, de ennek a történetnek kifejezetten jót tenne, ha lassabban bontakozna ki. Szinte minden jelenet célzottan viszi előre a cselekményt, nincsenek vakvágányok, minden párbeszédnek van valamilyen konkrét feladata, és alig akad olyan pillanat, amikor a szereplők egyszerűen csak létezhetnének a történetben.

Olyan, mintha egy jó krimit túl feszesre vágtak volna, vagy mintha egy regény rövidített változatát olvasnánk.

Ráadásul éppen a skandináv krimik egyik legfontosabb erénye hiányzik belőle: az, hogy hagyják a nézőt egy kicsit elidőzni a történetben. Az ilyen sorozatok nemcsak attól működnek, hogy brutális gyilkosságok történnek bennük, hanem attól is, hogy van idejük felépíteni a feszültséget, megmutatni a szereplők hétköznapjait, és olyan apró részletekkel megtölteni a világukat, amik később fontosak lehetnek.

A Keselyű ehelyett gyakran úgy halad egyik fordulattól a másikig, mintha attól tartana, hogy a nézők azonnal elkapcsolnak, ha néhány percig nem történik valami fontos. Ugyanez a probléma a karaktereknél is előjön. Szinte pontosan meg lehet mondani, kik azok, akiket a készítők komplexen megírtak, és kik azok a mellékszereplők, akiknek csak bugyutább mondatok jutottak. A főszereplők szinte kizárólag olyan dolgokat mondanak, amiknek közvetlen jelentőségük van a történet szempontjából, miközben a mellékszereplők időnként egészen más sorozatból érkezett figuráknak tűnnek. Sokkal egységesebb lenne az élmény, ha nem ez a két véglet határozná meg a párbeszédeket, és a karakterek nemcsak a cselekmény előrehaladását szolgálnák.

Az egész sorozat emiatt minőségében is eléggé ingadozó. Vannak kifejezetten erős jelenetei, amikben tényleg sikerül megteremteni a feszültséget, máskor viszont egyenesen a kétezres évek magyar tévéfilmjeinek hangulatát idézi. Ilyen például az a jelenet, amikor a nyomozók elmennek egy kínai piacra, ahol egy vietnámi futárt próbálnak felkutatni, és valahogy az istennek nem sikerül rendesen használniuk a telefon fordítóalkalmazását. Ebből aztán egy viccesnek szánt helyzet kerekedik. Az ilyen és ehhez hasonló apróságok kicsit, de érezhetően kilógnak a hangulatból.

Szerencsére a Keselyű nem viccelődik túl sokat, és amikor komolyan veszi magát, akkor jól működik. A legjobban akkor, amikor a gyilkos motivációival, Zalán múltjával vagy a nyomozással foglalkozik, nem pedig azzal, hogy hogyan kezd el Zalán felesége szimpatizálni a családot védő testőrrel.

A Keselyű fénypontja egyértelműen az a történetszál, amiben egy bántalmazott, láthatóan súlyos pszichés problémákkal küzdő fiatalt követhetünk, aki időnként egy idős férfi hangján beszél. Az ő jelenetei kifejezetten nyugtalanítóak, ráadásul a karakter története egyelőre sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Ha ezt a szálat sikerül jól elvezetni a végkifejletig, akkor sok mindent meg tudok majd bocsátani a sorozatnak.

Vizuálisan oké, sőt, alkalmanként kifejezetten érdekes beállításokkal dolgozik a Keselyű, de a kameramunka összességében nem kiemelkedő. Dér Zsoltnak jól állnak a közelik, különösen azokban a jelenetekben, amikor Zalán már nem tudja a megélhetését jelentő, kényszeredett vigyort az arcára erőltetni. A színészi alakítások közül egyértelműen kiemelkedik a Zalán feleségét, Adélt játszó Zsigmond Emőke is, aki nagyon jól hozza a családját féltő, egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülő nőt. Érdemes még kiemelni Trill Zsoltot, aki annak ellenére tud hozzátenni a nyomozós jelenetekhez, hogy a forgatókönyv nem feltétlenül segíti a munkáját. Kellően visszafogott és egyáltalán nem tűnik úgy, mintha egy karikatúra lenne, ellentétben a társával, Bezerédi Zoltánnal, aki sajnos néha olyan, mintha a Gálvölgyi Showból lépett volna elő.

A gyilkosságok magyar tévés sorozathoz képest egészen fröcsögősek, ami szintén azt mutatja, hogy a készítők nem akarták teljesen visszafogni a történet sötétebb oldalát. Csakhogy a brutalitás önmagában még nem tesz nyomasztóvá egy krimit, ahhoz az is kellene, hogy a történet következményeinek legyen súlyuk, és a szereplők reakcióira is jusson elég idő. Idő még csak volna is rá, de valahogy a mélység nincs meg.

A Keselyű az első két rész alapján meglepően jó próbálkozás, pláne a TV2-től, ami az RTL-lel ellentétben eddig nem annyira jeleskedett a saját gyártású sorozataival. Nagy kár, hogy a Keselyű siet, kicsit rendezetlen és láthatóan nem találja az egyensúlyt: végig nagyon sötét akar lenni, de amikor megpróbál lazább hangot megütni, akkor könnyen középszerűbe csúszik.

Az alapötlet és az a magyar tévés közegben szokatlan, bevállalós irány, hogy a konkurencia műsorvezetőjét egy pokoljárásra küldik, önmagában is elég érdekes lenne, fölösleges ebbe beleerőszakolni gagyi testőrszerelmet és ostobán viccelődő, faarcú nyomozót. Sebestyén Balázst is megkerestük, hogy mit szól ahhoz, hogy egyértelműen az ő pályafutásából inspirálódtak a készítők, de nem akart hozzá kommentárt fűzni.

Egyelőre tehát nem az a kérdés, hogy van-e fantázia a Keselyűben, mert abból bőven jutott bele. Inkább az, hogy a következő részekben sikerül-e annyira lelassítania és összerendeznie a történetet, hogy a végére összeálljon egy jó krimivé. Az első két epizód után az az érzésem, hogy erre minden esély megvan. Kifejezetten érdekes sorozat, kár, hogy csak akkor alapos, amikor tényleg valami fontos történik benne.

A Keselyű szombat késő esténként látható a TV2-n.