Felmentették a munkavégzés alól Gulyás Istvánt, az M5 csatornaigazgatóját, többszöri szabályszegés után
Mentesítette a munkavégzés alól a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Gulyás Istvánt, az M5 csatornaigazgatóját – közölte pénteken a szervezet sajtóirodája. Közlésük szerint ezt csütörtökön, szeptember 3-án hajtották végre, és jelezték, hogy Gulyás a Duna Médiaszolgáltató Zrt. érvényes protokolljának megfelelően hagyta el a vállalat Kunigunda utcai épületét.
Aznap írtunk arról, hogy a közmédia azonnali hatállyal levette az M5 műsoráról Gulyás István konteós műsorát, az Ez itt a kérdést. Akkor a Telex kérdésére elmondták, azért döntöttek így, mert egy korábban adásba került epizód témaválasztása nem felelt meg a közmédia tartalmi és szakmai elvárásainak, és jelezték, hogy a felelős csatornaigazgatóval szemben is megtették a szükséges jogi lépéseket.
Pénteki közleményük szerint Gulyás István az elmúlt időszakban a Közszolgáltatási Hírszolgáltatás Alapelveit, valamint az erről szóló vezérigazgatói utasítást több alkalommal megsértette, és emlékeztettek arra, hogy az M5 műsorstruktúrája aktuálpolitikát, pártpolitikát nem tartalmaz, kulturális adó.
Gulyás műsorának legutóbbi, Új alkura készülnek a szuperhatalmak? című adásában többek között arról beszéltek, hogy a Wall Street Journal szerint a Kreml a háború eszkalálására készül, és azért utazhatott a CIA igazgatója Moszkvába, hogy lebeszélje Vlagyimir Putyint egy NATO-tagállam elleni támadásról. A műsor vendége volt Orbán Viktor korábbi főtanácsadója, Giró-Szász András, az egykori MSZP-s Hegyi Gyula, valamint Fodor Gábor és Szent-Iványi István volt SZDSZ-es politikusok.
A Duna Médiaszolgáltató Zrt. közölte, hogy Gulyás a közvetlen felettesétől a jogsértő szakmai magatartás megszüntetésére szóbeli és írásbeli felszólításokat, korrigálásukra a szerkesztői szabadságát tiszteletben tartó lehetőségeket kapott, de a szakmai jogsértéseket nem szüntette meg, a korrekció lehetőségével pedig nem élt. Ezért mentesítették a további munkavégzés alól, és a jogsértések részletes tisztázása érdekében vizsgálatot indítottak. A csatornaigazgató munkaviszonyával kapcsolatban további lépések a vizsgálatok lezárását követően várhatók.