A köztévé híradójának augusztus 20-ra tervezett újraindítása előtt felfüggesztések voltak a MTVA-nál

Az MTVA megbízott vezérigazgatója, Horváth P. András legalább öt hírműsort készítő dolgozót, köztük szerkesztőket függesztett fel a munkavégzés alól, írta a HVG. A Kossuth Rádión futó Krónika öt munkatársa ugyanígy járt.

A hivatalos megfogalmazás szerint 30 napos állásidőre küldték őket, ami azt jelenti, hogy a bérüket fizetik, de a munkavállalók mentesülnek a munkavégzés alól.

Az MTVA azt írta a lapnak, hogy a dolgozókat az audit jelenlegi szakaszában a kivizsgálások érdekében mentesítették a munkavégzés alól. Munkaviszonyukról a lefolytatott vizsgálatok lezárása után, azok eredménye alapján születik döntés. A Telexnek ugyanezt megerősítette az MTVA.

A HVG úgy értesült, hogy az M1 hírigazgatóját, Bodacz Balázst is meglepte a vezérigazgatói utasítás, egyelőre ugyanis csak műsorvezetők érkezéséről tudni, szerkesztők és háttéremberekéről nem. Az M1-nél jelenleg tesztadások zajlanak, próbafelvételeket készítenek.

A közmédia átalakításában július hetedike volt az egyik kulcsdátum, akkor Császár Attilát biztonsági őrök kísérték ki az épületből. Császár mellett elbocsátották Siklósi Beatrixot, a Kossuth rádió csatornaigazgatóját, Olbort Anett technológiai igazgatót is. Olbort a posztjáról korábban távozott Papp Dániel hírigazgatóval együtt vett részt költséges külföldi szolgálati utakon. Felfüggesztették Könczey Béla főgyártásvezetőt, a Produkciós Igazgatóság vezetőjét.

Az online igazgatóságért Mészáros Zsófia felel majd az átmeneti időszakban, Bodacz Balázs a hírigazgatóság, Kerényi György a Kossuth rádió vezetését, Koltai Péter a vezérigazgatói kabinetet vette át.

Kövess minket Facebookon is!