Bródy János dalaihoz nem kell tudni énekelni, szív, ész és gerinc kell a zenéjéhez

Bródy János életművéről szólt a Sziget mínusz egyedik napja, a fesztivál így tisztelgett a beatkorszak egyik meghatározó legendájának nyolcvanadik születésnapja és a visszavonulása előtt. Bródy esetében nem túlzás a legenda jelző, ezt jól mutatja az is, hogy egy hatórás műsor keretében több mint negyven hazai előadó lépett fel a nagyszínpadon, hogy feldolgozzák a zenész életművét. Az érzelmi jelentőségét ennek a napnak mégis a közönség alapozta meg, családok és idős párok jöttek ki kempingszékekkel a fesztiválra. A tömegben több táncoló anya-lánya párost is el lehetett csípni, de bőven akadtak könnybe lábadt szempárok és ölelkező szerelmesek is, akiken látszott, hogy Bródy dalain nőttek fel.

Az estét a Superar gyermekkórus nyitotta meg, amely egyébként képzett zenészek segítségével biztosít ingyenes művészeti képzést gyerekek számára. Ők az esemény címadó dalával kezdtek, ami a Mindannyian mások vagyunk volt, és ebből a gesztusból már sejteni lehetett, hogy több ehhez hasonló szívmelengető pillanata lesz az estének, ahol összeérnek az idősebb és fiatalabb generációk Bródy dalain keresztül. Hasonló volt, amikor Lábas Viki lépett a színpadra a Csík zenekarral, akik a Nem voltál jót adták elő közösen a Margaret Islandtől, ezt a dalt ugyanis Bródy írta – több más dallal együtt – a már feloszlott együttesnek.

Kiemelkedő pillanata volt az estének a Street Sixteen fellépése is. A zenekar tizenhét éves srácokból áll, és bár kissé csúszkáltak az éneklésben, ők voltak az elsők a fellépők között, akik kapcsolódni tudtak a közönséggel, megkérdezték a tömeget, hogy érzik magukat, és táncra buzdítottak mindenkit az Amikor én még kissrác voltam című Illés-dallal. Külön kedves gesztus volt egyébként szervezők részéről, hogy kis ülőkéket osztogattak azoknak, akik úgy érezték, nem fogják végig bírni a hosszú koncertet, aminek alapból is volt egy szerethető piknikhangulata, mert sokan érkeztek pokrócokkal és ételekkel a helyszínre.

A Street Sixteen jelenléte már önmagában jól érzékeltette, hogy Bródy dalai a gimis korosztálynak is sokat jelentenek, és egy feltörekvő zenekarnak is fontos állomás lehet a zeneszerző életműve. A közönség egyébként kifejezetten jól reagált minden előadóra, aki a színpadra állt, de talán Presser Gábort várták a legjobban, aki mielőtt Kiss Tibivel előadta Az utcán című dalt, gratulált Bródynak a 80. születésnapja alkalmából, majd boldog hétköznapokat kívánt neki.

Szintén nagy tapsot kapott Hernádi Judit is, aki a lányával, Tarján Zsófival lépett fel, akivel a Szavak és a Játsszunk együtt című dalokat énekelték el, kettejük egyszerre füstös és bársonyos hangja tökéletesen illeszkedett egymáshoz. Bródy János a Carson Coma előtt meghatódva szólt néhány szót a közönséghez, elmondta, hogy szeretettel köszönt mindenkit, különösen azokat, akik spóroltak a vízzel.

„Azt hiszem, közös az örömünk. Túléltük az elmúlt tizenhat évet” – mondta a zenész.

A Carson Coma a Mr. Alkoholt adta elő, ami Fekete Giorgio rekedtes hangján remekül szólt, majd pedig Péterfy Borival közösen elénekelték a Menekülést, ami felrázta a közönséget, az énekesnő a tőle megszokott módon felszántotta a színpadot. Földes László Hobo a Fáj minden csók című dal előtt elmondta, hogy kevés ember volt az elmúlt évtizedben, aki előtt tiszteletét tenné, de Bródy egyértelműen közöttük van, még akkor is, ha sok mindenben másként gondolkodnak. „Azon kevesek egyike, aki megpróbált gondolatokat belevinni a dalaiba a hazájáról” – mondta.

Amellett, hogy az este folyamán hazai zenekarok mutatták meg, hogy mit jelent számukra a zeneszerző munkássága (fellépett a Blahalouisina, Hiperkarma, Ivan & The Parazol, Bagossy Brothers Company), a koncert egyik fénypontja Azahriah volt, aki édesanyjával adta elő a Ha én rózsa volnék című számot. Külön ügyes húzás volt, hogy a zenész csak a dal végén árulta el, hogy az édesanyja énekelt vele, a közönség egészen addig csak találgatott, hogy ki lehet a tiszta, fátyolos hang mellette.

A koncert legváratlanabb húzását mégis a Wellhello okozta, ugyanis Fluor Tomi a Micimackó főcímét rappelte, majd ezt követte tőlük az Ezek ugyanazok című dal, aminek refrénje emlékezetesen hangzott Diaztól popos köntösben:

„Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól /
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol.”

Fluor a dal végén arról beszélt, hogy minden kormánnyal kritikusnak kell lenni, mert nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen az, ami az elmúlt tizenhat évben történt.

A műsor utolsó harmadában Bródy János előadta az Édes életünket, a Nyuggerdalt és Az elmúlt 16 évet, utóbbit úgy konferálta fel a közönségnek, hogy nagyon örül, hogy már múlt időben énekelheti el ezt a szerzeményét. Ezután barátjával, Halász Judittal közösen előadták a Semmi sem tökéletes című dalt, és persze a Boldog születésnapot is, ami nagy üdvrivalgást váltott ki a közönségből.

Az, hogy a magyar zenészeknek mennyit jelentett ez az este, és mennyit jelent Bródy életműve, az bizonyítja talán legjobban, hogy Rúzsa Magdi a Budapest Parkos koncertjéről sietett a Sziget Fesztivál nagyszínpadára, ahol a Little Richard című dalt adta elő. Az eddigi dalok közül talán ez perdítette a leginkább táncra a közönséget. Az énekesnő olyan zseniálisan tolta le ezt a dalt a jellegzetesen rekedtes hangjával, mintha nem hozott volna le előtte egy önálló koncertet a Parkban.

Ez kellően felélénkítette a tömeget, de ami ezután jött, maga volt a libabőr: Koncz Zsuzsa elénekelte a Valahol egy lányt, aminek refrénjére még azok az idős párok is felkecmeregtek táncolni, akik egészen addig csak ültek. Koncz Zsuzsa aztán megfogalmazta az este legerősebb mondatát: „Bródy János dalaihoz nem kell tudni énekelni, szív, ész és gerinc kell hozzá”. Az énekesnő ezután az ünnepelttel közösen zárta az estét a Ha én rózsa volnékkal, ahol összecsengett még mindig kristálytiszta hangja a közönség éneklésével, ami hibátlanul alátámasztotta a Bródy-dalok Napjának fő üzenetét, miszerint „jó, hogy van néhány közös dalunk”.