Azt hittem, életem koncertje lesz, végül vaksötétben botorkáltunk a sárban a kijárat felé
A Telex újságírója, Szente Katica is ott volt barátaival a jégeső miatt félbeszakadt milánói Bad Bunny koncerten. Katicáék még a jegyértékesítés kezdetén, ősszel vették meg a jegyet a Puerto Ricó-i sztár koncertjére, a 40 ezer forintos árat nem gondolják kiemelkedően drágának, szerinte mostanában teljesen normális, ha ennyit kér egy hasonló kaliberű előadó.
A koncertet egy lóversenypályán rendezték meg, nagyon jó volt a helyszín hangulata, „úgy képzeld el, mint a Sziget Fesztivál nagyszínpadját, csak 80 ezer lelkes rajongóval. Nagyon jó volt a vibe, azt hittem, életem koncertje lesz” – mondta a szabadságát töltő Katica.
Ami viszont hamar lelombozta őket, az a csapnivaló infrastruktúra volt. 9 euró volt egy sör, de inkább az volt a baj, hogy ehhez külön sorba kellett állni a sörjegyért, majd elmenni a büféhez. Még rosszabb volt, hogy ennyi emberre borzasztóan kevés vécét telepítettek, hosszú sorok álltak, ezt a szervező Live Nation oldalán is rengetegen nehezményezték.
A koncert első fél órája pompásan telt, majd kitört a vihar. Először annyit mondtak be, hogy mindenki maradjon a helyén, tíz perc szünet után folytatódik a show. De ezt is csak olaszul közölték, pedig a közönségben rengeteg külföldi volt. „Ekkor már golflabda méretű jegek potyogtak” – mondta Katica, aki társaságával együtt a spanyol fociszurkolók hatalmas zászlói alatt keresett menedéket a jégeső elől.


A tíz perc leteltével a hangosbeszélőn azt közölték a szervezők, hogy mindenki hagyja el a helyszínt, vége a koncertnek. Ez este 10 óra előtt volt pár perccel.
„Ekkor már lekapcsolták a teljes világítást, vaksötétben botorkáltunk a kijárat felé. Ilyenkor azonnal beugrik, hogy hány hasonló szituációról olvasott az ember, ahol a nézők összetaposták egymást”
– idézte fel Katica. „Igyekeztünk higgadtak maradni, direkt lassan mentünk, a sár már a Martens bakancsom száráig ért, semmiképp nem akartunk elesni” – mondta. Körülöttük az emberek zseblámpákkal, a telefonjaikkal világítottak, többen annyira bepánikoltak, hogy hánytak is. Az emberek igyekeztek nyugtatni egymást, aki rosszul lett, azokkal beszélgetni kezdtek, hogy eltereljék a figyelmüket a helyzetről.
Amikor végre kijutottak, az 1-es metróval akartak visszamenni a szállásra, de azt lezárták, rendőrök vették körbe a megállót. A kiérkező mentők is elláttak pár embert, bár a hivatalos információk szerint senki nem sérült meg komolyabban, a közösségi médiában található felvételek szerint többeket a fejükön találtak el a golflabdányi jégdarabok. Végül egy órát vártak, mire mégis metrózni tudtak, de még ekkor is hatalmas tömeg volt. Pár megálló után átszálltak egy vonatra, úgy jutottak vissza a szállásukra.