Begőzöltem

Az elmúlt években a szórakoztatóiparban sportot űznek abból, hogy régi filmeket és sorozatokat porolnak le, hogy újraértelmezzék őket. Az egyik legjobb példa erre az egyébként sem rossz A tehetséges Mr. Ripley, amiből a Netflix nyolcrészes mesterművet (Ripley) csinált. A Gőzember is valahogy így került a Netflix kínálatába, de ezúttal nem egy ismert hollywoodi klasszikushoz nyúltak hozzá, hanem Ishiró Honda 1960-as sci-fijéhez, amit a legtöbben valószínűleg csak a klasszikus Godzilla-filmek rendezőjének különös kitérőjeként ismernek.

Az eredeti Gőzember egy könnyed sci-fi és egy tét nélküli krimi keveréke. Főhőse egy bankrabló, aki képes gáz-halmazállapotúvá változni, így könnyedén besétál páncéltermekbe, eltűnik a rendőrök szeme láttára, gyakorlatilag elkaphatatlan. Honda filmje egyszerre szörnyfilm, tragikus szerelmi történet és látványos ponyvakaland, amit áthat a hatvanas évek optimista, játékos sci-fi hangulata.

A Netflix nyolcrészes feldolgozása szinte mindent kidobott ebből. Bár a történet továbbra is egy emberfeletti képességekkel rendelkező gázember köré épül, a Gőzember itt már nem bankrabló, hanem egy bosszúálló figura, aki korrupt politikusokat, bűnözőket és a társadalmon élősködőket veszi célba.

A sorozat az eredeti, romantikus vonalat is elengedte, előtérbe kerültek viszont más emberi kapcsolatok és személyes tragédiák. Nagyon hangsúlyosan jelenik meg a korrupció, a hatalommal való visszaélés és a média kritikája is. A Netflix és a Godzilla-franchise mögött álló Toho Stúdió magyarán mai, aktuális problémákra szabta át a történetet és ez önmagában nem rossz irány. Sőt, logikus is.

Az 1960-as film is a saját korának félelmeit tükrözte, így természetes, hogy a remake a mai szorongásokból építkezik. A kérdés inkább az, hogy közben megmarad-e annak a szórakoztató műfaji filmnek, ami az eredeti volt, vagy teljesen más irányba megy. Erre már kevésbé egyértelmű a válasz.

A Gőzember végig nagyon komor. Ha jól emlékszem, hosszú részeken keresztül mosolyogni sem láttam benne senkit, ellenben nagyon sok a fájdalom, a vér és a szenvedés. A hahotázás meg a poénkodás egyébként sem működne ilyen képi világ mellett: sötét utcák, szürke épületek, fáradt nyomozók, állandó melankólia uralja szinte végig a sorozatot. A Gőzember ráadásul szinte egyetlen pillanatra sem engedi el a néző kezét, folyamatosan emlékeztet arra, hogy szar világban élünk.

Nekem ez nagyon tetszik, de a nyolcadik rész végére már én is azt éreztem, hogy ez a nyomasztó hangulat lassan a sorozat ellen fordul. Önmagában ezzel sem lenne baj, nem kell mindig jókedvűnek lenni, viszont egy ponton már azt lehetett érezni, hogy az üzenet fontosabbá válik, mint a sztori. A nagy egész még ennek ellenére is működhetne, de ehhez sokkal feszesebb forgatókönyvre lett volna szükség.

Az eredetihez képest két visszatérő karakter is van, Okamoto nyomozó és Kono újságíró, akik jóval árnyaltabb figurák itt, mint az eredetiben, és a mellékszereplők is több figyelmet kapnak. A történetbe bekerül a jakuza, egy internetes horrorsorozatot készítő testvérpár és több új szál is, amik jóval nagyobb világot építenek a filménél.

A Gőzember így folyamatosan bővíti a saját mitológiáját, miközben a központi konfliktus ettől nem lesz sokkal izgalmasabb, ráadásul a sztori előrehaladtával elvész a gázember karakterének minden rejtélyessége és misztikuma. A látványra ugyanakkor nem lehet panasz, a sorozat végig igényesen néz ki, a színészek megbízhatóan hozzák a szerepüket, és érződik, hogy a Toho is részt vett a projekt fejlesztésében. A legnagyobb bajom az, hogy ahogy eltűnik a misztikum, nem marad más ez a történet, csak egy furcsán steril dráma, ami már közel sem hoz annyira lázba, mint az elején.

A Gőzember még így is a Netflix japán élőszereplős kínálatának egyik erősebb darabja, ami azért néhol idegesítő. Minél többet magyarázza a sorozat a saját világát, hogy mindenki korrupt, senkiben nem lehet bízni, szörnyű az emberi természet, annál kevésbé izgalmas benne maga az ismeretlen. Mire eljutottam a fináléig, már nem érdekelt, hogy mi történik az egyébként tragikus sorsú Gőzemberrel. Inkább az foglalkoztatott, hogy mennyivel érdekesebb volt, amikor még nem kaptam minden kérdésre választ.