62 év után Taylor Swift esküvőjén játszotta el újra a Beatles egyik legnagyobb slágerét Paul McCartney

Paul McCartney több mint hatvan év után először Taylor Swift és Travis Kelce esküvőjén adta elő a Beatles első listavezető slágerét, az I Want to Hold Your Hand-et. A Beatles utoljára 1964 szeptemberében adta elő a dalt New Yorkban, McCartney azóta soha nem adta elő nyilvánosan. A dal egyébként a zenekar legkelendőbb kislemeze lett, világszerte több mint 12 millió példányban kelt el.

A People magazin értesülései szerint a New York-i Madison Square Gardenben tartott pénteki eseményen a Fleetwood Mac egykori énekese, Stevie Nicks is fellépett.„A szertartás után Taylor édesanyja, Andrea, mindenkit meghívott a fogadóterembe, ahol felállították a színpadot” – mondta a lap forrása.

A 84 éves Paul McCartney még 2020-ban együtt szerepelt Taylor Swifttel a Rolling Stone címlapján, azóta pedig többször dicsérték egymás munkásságát. McCartney 2024 júniusában részt vett az énekesnő londoni koncertjén, Swift pedig pár év múlva McCartney Los Angeles-i koncertjén tűnt fel. Egy nemrég adott interjúban McCartney Swift és a Beatles sikere között vont párhuzamot és azt is mondta, ha az énekesnő tanácsot kérne tőle, mindenképpen segítene neki. „Olyan vagyok ennek a generációnak, mint egy báty, vagy inkább, mint egy nagyapa” – mondta McCartney.

Taylor Swift és Travis Kelce grandiózus esküvőjét a pár előzetesen olyan abszurd módon titkolta, mint egy közel-keleti tárgyalást, így csak pár nappal a pénteki szertartás előtt derült ki a nyilvánosságnak, hogy a New York-i Madison Square Gardenben tartják, és több ezer vendéget hívtak meg rá. Mint később kiderült, a párt Adam Sandler adta össze, a vendégek között pedig olyan hírességek is feltűntek, mint Ed Sheeran, Bradley Cooper, Zoë Kravitz, Dakota Johnson, Ethan Hawke vagy Hugh Grant.

Kövess minket Facebookon is!