Ez a romantikus film többet tanít a gyászról, mint a szerelemről
A Netflixen nemrég mutatták be az Üzenetek Isabelle-nek (Voicemails for Isabelle) című romantikus drámát, és a filmből váratlan közösségi médiás jelenség lett. A TikTokon és más platformokon sorra jelennek meg azok a videók, amelyekben a nézők sírva mesélik el, mennyire megviselte őket a történet, sokan pedig már előre figyelmeztetik egymást: akinek testvére van, készüljön fel egy érzelmileg nagyon nehéz másfél órára. A reakciók még a főszereplőhöz, Zoey Deutchhoz is eljutottak, aki Jimmy Fallon műsorában arról beszélt, hogy a stábnak sokat jelent, hogy ennyire megérintette a nézőket a film. Legutóbb talán a Netflix Egy nap című sorozata váltott ki hasonló hullámot, amikor Ambika Mod és Leo Woodall története milliókat ríkatott meg.
Az Üzenetek Isabelle-nek azt is megmutatja, hogy továbbra is óriási igény lenne olyan romantikus filmekre, amiken egyszerre lehet sírni és nevetni. A kilencvenes években és a kétezres évek elején rengeteg ilyen készült, mostanában viszont ritkán találni igazán emlékezetes romkomot. Leah McKendrick filmje ugyan nem találja fel újra a műfajt, de melegszívű, szerethető történetet mesél a szerelemről, a gyászról és a testvéri kapcsolatról. Giccsből is jut bőven, de Zoey Deutch alakítása végig jó mederben tartja a filmet.
A főszereplő Jill elveszíti húgát és egyben legjobb barátját, Isabelle-t, aki egész életében súlyos betegséggel küzdött. A film visszaemlékezésekkel mutatja meg kapcsolatukat: együtt élték át az első szerelmeket, az iskolai csínyeket, és amikor minden túl nehézzé vált, mindig a konyhába menekültek sütni.
Jill később elköltözik otthonról, hogy cukrászként valósítsa meg az álmait, közben pedig rendszeresen hangüzeneteket küld Isabelle-nek. A húga halála után sem hagy fel ezzel, mert így próbálja feldolgozni a veszteséget. Csakhogy Isabelle régi telefonszámát időközben már egy idegen, Wes használja.
Wes meghallgatja a neki nem szánt üzeneteket, és ezek alapján beleszeret Jillbe. Felkeresi a lányt, lassan közel kerül hozzá, de közben eltitkolja, honnan ismeri valójában. Papíron ez akár egy nyugtalanító, zaklatós történet is lehetne, de Nick Robinson olyan természetesen alakítja a jóindulatú, romantikus fiút, hogy a fura sztori egyszerűen működik. Az, hogy egyáltalán az egész film működik, nagyban köszönhető a két színész közötti kémiának, a forgatókönyv ugyanis alapvetően nem könnyíti meg a dolgukat, a megismerkedésüket például lerendezi néhány montázzsal.
Robinson és Deutch remekül működik együtt, ami nem véletlen: Deutch korábban elárulta, hogy ugyanabba a gimnáziumba jártak, és már régen is tetszett neki a színésztársa. Fontos még megjegyezni a színésznő játéka kapcsán, hogy ebben a szerepben tökéletesen bebizonyítja, hogy sokkal többre képes annál, minthogy lehozzon hiba nélkül egy ilyen főszerepet, hitelesen alakítja a gyászoló testvért, jól áll neki a humor és a szerelem utáni kérlelhetetlen vágyakozás is.
Az Üzenetek Isabelle-nek legnagyobb erőssége összességében a hangulata. A gyász és a szerelem jól egészíti ki egymást, a mellékszereplők pedig végig szerethetők maradtak. Jill és Wes családja is támogató, nincsenek mesterkélt, gonosz figurák csak azért, hogy legyen konfliktus. Ez ritka a műfajban, és sokat hozzátesz ahhoz, hogy a film valóban melegszívű maradjon.
Sajnos nem minden működik olyan jól, mint a hangulat. Leah McKendrick rendező néha mintha túlságosan bizonygatni akarná, hogy tisztában van a romantikus filmek szabályaival. A történet több pontján felesleges popkulturális utalások jelennek meg, például a Csillagainkban a hiba vagy a Séta a múltba emlegetése, amelyek inkább kizökkentik a nézőt, mintsem hozzáadnak valamit a történethez.
A Netflixre jellemző megoldásokból is jut bőven. Többször felcsendülnek Taylor Swift dalai, mintha ettől automatikusan szerethetőbb lenne Wes karaktere, pedig erre semmi szüksége nincs. Ugyanígy erőltetettnek hatnak azok az önreflexív poénok is, amikor a szereplők arról beszélnek, hogy „ilyenkor szoktak a filmekben lassított felvételben futni”. Ezek nem viccesek, inkább csak megtörik a történetet.
Mindezek ellenére az Üzenetek Isabelle-nek egy szerethető romantikus film lett, amelynek valódi ereje a két főszereplő játéka mellett abban rejlik, hogy fontos dolgokat tud mondani gyászról. A befejezése különösen szépen beszél az elengedésről és arról, hogyan lehet tovább élni egy hatalmas veszteség után. A műfaj rajongói valószínűleg nem fognak csalódni, én viszont továbbra is várom azt a romantikus filmet, amely nem akar mindenáron megfelelni a Netflix trendjeinek, és bátrabban bízik a saját történetében.
