Kovács Ákosnál rosszindulatú daganatot találtak, lemondta a nyári koncertjeit

Kovács Ákosnál rosszindulatú daganatot találtak, lemondta a nyári koncertjeit
Kovács Ákos koncertje a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványoson), az erdélyi Tusnádfürdőn 2024. július 25-én – Fotó: Veres Nándor / MTI

„Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át. Szerencsére jól van, az állapota stabil, már otthon lábadozik” – jelentette be a Facebookon az énekes.

Állapota miatta a 2026 nyarára tervezett fellépéseit lemondja, és a közlemény szerint a gyógyulásra koncentrál, hogy a december 12-i Aréna-koncertjén már újult erővel állhasson színpadra.

„Egy idén tavaszi rutinvizsgálat során sajnos pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nálam, és a várható műtét kockázatai első hallásra elég rémisztőnek tűntek. Az operáción azóta szerencsésen átestem, jól vagyok. Köszönöm a családomnak és a szűk baráti körnek a kitartást és bátorítást, nagyszerű orvosaimnak pedig a rengeteg segítséget” – idézi a közlemény Kovács Ákost.

Az előadó elnézést kért azoktól, akik várták a koncertjét, azt írta, reméli, hogy az év végi Aréna-koncerten már újult erővel tud fellépni. Az oldalain addig is lesznek tartalmak, a novelláskötete ötödik évfordulója alkalmából több írást is rögzítettek hangoskönyvként. „Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki velem tartott a már 38 éve tartó úton, és őszintén remélem, hogy folytathatjuk tovább. Vigyázzatok magatokra, menjetek szűrővizsgálatokra, és találkozunk ősszel az új lemez kapcsán, decemberben pedig az Arénában!” – zárta a közleményt.

Kövess minket Facebookon is!